Cikkek

Pozsonyi megemlékezés a vértanúkról

35925b_3.JPG

Pozsonyban a kecskekapui temetőben tartottak megemlékezést nemzeti gyásznapunkon. Báró Jeszenák János és Rázga Pál evangélikus lelkész sírjánál a pozsonyi, az aradi és az 1848/49-es szabadságharc többi vértanújára is emlékeztek.

Gerulata, a római erőd

Gerulata.jpg

Az őszi melegek, vagy ha úgy jobban tetszik a vénasszonyok nyara lehetőséget ad még a kellemes kirándulásokra. Kevesen tudják, hogy Pozsony megye területén számos római emlék található. Többek között a Pozsonyhoz tartozó Oroszváron is. Ide kalauzoljuk most el önöket. az október végéig nyitva tartó Gerulata szabadtéri múzeumot és a mellette található kiállítást mindenképpen érdemes megnézni azoknak, akiknek útjuk a fővárosba vezet.

Magyar feliratok a somorjai autóbusz-állomáson

som autobusza.jpg

Augusztus 28-án Somorján a Slovak Lines a.s. átadta a felújított autóbusz-pályaudvar megállóit. A város területén lévő megállókat a Slovak Lines az önkormányzattal kötött megállapodás alapján újította fel. Az átadás napján nemcsak a város vezetése, hanem a cég és Pozsony megye képviselői is jelen voltak.

Névmagyarosítást kezdeményezett a Via Nova

A magyar személynevek szlovákiai személyi okmányokban való használatának népszerűsítése érdekében indított "névmagyarosító" akciót a Felvidéken a Via Nova ifjúsági csoport.

A csoport, amely a Magyar Közösség Pártjának ifjúsági társszervezete, könyvjutalmat ad a változtatáson már túljutott személyeknek, és tanácsadást is nyújt az az iránt érdeklődőknek, hogy milyen módon változtathatják magyarra személyi okmányaikban az addig esetleg szlovák használat szerint feltüntetett nevüket.

Skanzenként működnek

Pozsony gyönyörű műemlékeiről is ismert. Elsősorban az Óvárosban találunk több olyan épületet, melyet műemlékké nyilvánítottak. A régi épületeik tulajdonosai büszkék ingatlanjukra, de sajnálják, hogy a bürokrácia megnehezíti az életüket. Mint mondják, a téli járdák karbantartását nekik kell végezniük, holott nem az ő tulajdonuk, azonban, ha árut kapnak, előre be kell jelenteniük az önkormányzatnál, hogy az üzlethelyiség előtt parkol majd a szállító kocsi.

Kerékpárral Schlosshofba

Hatvan évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Pozsonyhoz tartozó Dévényújfalut és az osztrák Schlosshofott újra híd kösse össze. A
Szabadság kerékpárhíd (Cyklomost Slobody) ünnepélyes megnyitóján,
szeptember 22-én ezrek mentek át a hídon. A pozsonyiak egyik kedvelt turista látványossága ugyanis éppen a schlosshoffi kastély és park.

Sólyom László adta át Pozsonyban az ösztöndíjakat

Solyom PO.jpg

Szeptember 20-án a Pozsonyi Magyar Intézet épületében adták át a Rákóczi Szövetség ösztöndíjait. A Duna utcai és a Pozsonypüspöki Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 38 elsős diákja és szüleik kaptak támogatást. Sólyom László a Rákóczi Szövetség beíratási programjának támogatójaként vett részt a rendezvényen. A diákok arra kívánták felhívni a figyelmet programjukkal, hogy tehetségüket fejlesztik az

Nyárbúcsútató Szencen

derzsi.jpg

A szenci magyarok már hozzászoktak, hogy szeptember 14-én a Csemadok helyi szervezete Nyárbúcsúztatót tart. Az ősz megnyitása is ez, hiszen a Szenczi Molnár Albert Napokkal már az őszi programok sora következik.

Két osztálynyi elsős a somorjai gimnáziumban

A Szabad Újság múlt heti számában olvashattak arról, hány elsős kezdte meg a tanévet a Pozsony megyei középiskolákban. A magyar tanítási nyelvű iskolákról pedig bővebben is írtunk. Pozsonyhoz közel, a Felső-Csallóköz központjának számító Somorján található az egyetlen olyan középiskola, amely a Nagyszombat megyei önkormányzat hatáskörébe tartozik. A somorjai gimnázium, amely ma Madách Imre nevét viseli, 1954 szeptemberében nyitotta meg kapuit. Az iskola története folyamán többször épületet váltott, fejlődött.

Somorján is ösztöndíjakat adtak át

Az anyanyelvű oktatás fontosságára több szervezet próbálja ráirányítani a figyelmet, az egyik legnagyobb szabású kezdeményezés a Rákóczi Szövetség Beíratási Programja, melynek keretén belül több ezer felvidéki és parciumi magyar gyermek kap 10 000 forintnak megfelelő támogatást. 2012. szeptember 18-án adták át a Somorja és Vidéke Kulturális Társulás területén a magyar iskolába íratott gyerekeknek a Rákóczi Szövetség ösztöndíját.