Cikkek

Sorstársak…

Bez názvu.jpg

Évek óta járunk egy csapattal a tátrai Kakaslomnicra, ahol nagy szeretettel fogadnak minket. Nem a pénzünk miatt. A szállóhelyünk nyugdíjas portásokat alkalmaz. Az egyik hölgy, mikor meghallotta, magyarul beszélünk, könnyes szemmel váltott át magyar nyelvre. A következő évben pedig már úgy intézte, akkor dolgozhasson, amikor ott leszünk. Ismerősként fogadott bennünket, és mesélt az életéről. Arról, hogy a település valamikor német volt, és kitelepítették őket, az összes rokona Németországban maradt, csak ő jött vissza.

Fánkkóstoló Hegysúron

1.JPG

A Magyar Koalíció Pártja Hegysúri Alapszervezete fánkkóstoló teadélutánt szervezett a futballpálya melletti sportépületben. A rendezvényre meghívást kaptak az MKP szenci járási parlamenti képviselőjelöltjei is. Bárdos Gyula, Németh Gabriella, Pomichal István és Neszméri Tünde, tájékoztatták a jelenlevőket a választásokkal kapcsolatos tudnivalókról és kötetlen beszélgetést folytattak a közel száz résztvevővel.

Andódon is megbeszéltük a megoldásra váró problémákat

02-andod-3.jpg

Jó hangulatú esten vehettek részt az andódiak. A falu kultúrházában találkoztak az irodalomkedvelők és a mindennapi problémák megoldására választ váró választópolgárok.
Az irodalmi esten Petőfi Sándorra emlékeztek a helyi kultúrcsoportok, felsorakoztatva költészetében a legszebb szerelmes verseket, amelyeket feleségének, Szendrey Júliának írt: Minek nevezzelek? Szeptember végén, Reszket a bokor stb. Az asszonykórus új felállásban, Pap László vezetésével megzenésített verseket adott elő, nagy sikerrel.

Durvul a választási kampány - Rongálják az MKP plakátjait

POZSONY. Hivatalosan csak a jövő héten kezdődik a választási kampány, nem hivatalosan azonban már hetekkel ezelőtt kikerültek a pártok választási plakátjai az utcákra. A választási harc tehát javában tart, és egyesek a tisztességtelen eszközöktől sem riadnak vissza.
A szociális hálón terjedő információk szerint több régióban előfordult, hogy valakik leragasztották,

Beszéljük meg Léván

Az MKP Beszéljük meg rendezvénysorozatának lévai állomására január 12-én került sor a Reviczky Házban. Az este folyamán a résztvevők az MKP elnökségének számos tagjával találkozhattak. Jelen volt Berényi József elnök, tiszteletüket tették Farkas Iván, Szigeti László, Németh Gabriella, Miklós László alelnökök, továbbá Neszméri Tünde, a VIA NOVA ICS alelnöke.

Megjelent a Beiratkozási Körút kisfüzet

Beiratkozási füzet címlap.jpg

Megmaradásunk záloga a magyar iskola, ennek érdekében a Via Nova - ICs évek óta megszervezi a Beiratkozási Körutat, ehhez segédanyagként pedig kisfüzetet adott ki a szervezet. A kisfüzet ötlete már a kezdetekkor megfogalmazódott, az idei évben kicsit átszerkesztve, megújult külsővel kerül az olvasók elé. Szakembereket és sikeres embereket szólítottunk meg, hogy mondják el, szerintük miért jó az anyanyelvű oktatás, esetünkben a magyar. Nem erőszakos kampánnyal szeretnénk erre felhívni a figyelmet, hanem ésszerű érvekkel, példákkal.

Beszéljük meg!

A Magyar Koalíció Pártja Beszéljük meg címmel indított elő kampányt, melynek lényege, hogy a választóktól kérdezzük meg problémáikat, hogy programunkban erre tudjunk reagálni. A pozsonypüspöki állomáson videóra rögzítették a beszélgetés egy részét.
A videók a televizio.sk oldalon jelentek meg.

Zo staršej histórie našej obce

scan0029.jpg

Územie obce sa v roku 1132 rozdelilo medzi vodcov POMSA a BOTOU ti získali urodzenú hodnosť ako odmenu za oslobodenie bratislavskeho radu od Ladislava IV.-ho).
Obce označené ako SAP a POMSA sa dostali pod nadvládu vodcu POMSA.

Községünk régebbi történetéből

zamrznutaciernavoda 001.jpg

1132-ben ezt a területet Pomsa és Botou (őket IV. László emelte nemesi rangba, a Pozsonyi vár visszafoglalásáért jutalmul) között felosztották, Sáp és Pomsa valószínűleg Pomsa kezére került. Az akkori Pomsa területe a mai Dunaújfalu kataszterében található, ma ezt a területet hívják a lakosok Pomsai Dűlőnek, ez a falu a kápolna körül terült el. Dunaúfalu területébe olvadt bele Csandal is.

A Kárpát Expresszben

Az Alábbi linken megnézhetitek az MKP OT december 3-ai üléséről készült beszámolót.

A videó megtekinthető itt.