Rólam

neszmeri_tunde2.jpg

Neszméri Tünde vagyok a Szenc melletti Dunaújfalun lakom, már 1997 óta foglalkozom ifjúságpolitikával, tehát ebből a szakmából lassan nyugdíjba mehetek.
Gondolom, most több olvasó azon gondolkozik, mi újat adhat még egy ilyen vén róka ezen a területen. De hiszem, hogy szükség van tapasztalt emberekre is, hiszem, hogy az én elsődleges feladatom a tapasztalatok átadása, hiszen pedagógus lenne az igazi szakmám, amihez hűtlen lettem.

Egyébként szeretek olvasni, ezzel megfertőzve mentem magyar nyelv és irodalom szakra Nyitrára és ott még jobban megszerettem a magyar nyelvet, főleg a nyelvjárásokat, minden egyes ICs tábor azzal is örömet szerez nekem, hogy az emberek más-más nyelvjárást használnak, és ez zene füleimnek.

Másik szakom a politológia volt, ezt a szakot azért választottam, mert már gyermekkoromban megfertőzött a politika, amit megmagyarázni nem tudok, de így történt.

Kedvenc íróimat tematika szerint választottam, azaz, olyan írók regényeit olvasom szívesen, akik a történelemből merítenek, illetve a magyarságról írnak. Persze nem mellékes az olvasmányosság és a magyar nyelv tökéletes használata sem.
Egy időben próbálkoztam tanulmányok írásával is, de sajnálatos módon a sok szervezés mellett erre nincsen időm, több újságcikkem is megjelent különböző témákban, időnként még ma is írok, de mostanság már csak az ICS-t érintő témákban.

Alapítója voltam a Magyar Ifjúsági Közösségnek, miután az elődpártok ifjúsági szervezetei megszűntek, itt próbáltuk folytatni az Együttélés ifjúsági szervezetében megkezdett munkát, legnagyobb sikerünk egy miniszterelnöki találkozó volt, ezen a találkozón állapodtak meg a kormányfők meg a Mária Valéria Híd újjáépítéséről (Dzurinda – Orbán találkozó Madarászon). A "madarászi szabadegyetemhez" sok siker köthető, de azt gondolom, ez a legfontosabb, ami ott történt.
A MIK-ből, ha nem is egyenes út vezetett az ICs-be, de az MKP szenci járási elnöksége delegált az Ifjúságpolitikai Tanácsba, ahonnan már adott volt, hogy az ICs-t választom tevékenységem "helyszínéül".

Bármilyen furcsán is hangzik: szeretek pályázatot írni, mert tudom, hogy egy jó pályázat a jó rendezvény alapja.

Szeretném folytatni a munkát úgy, ahogy elkezdtem, azzal, hogy tisztában vagyok vele, amiket eddig tapasztaltam, azokat a dolgokat meg kell tanítanom a fiatalabb generációval, hiszen lassan, tényleg kiöregszem.

Tagja vagyok a Magyar Koalíció Pártjának (mint a helyi szervezet elnöke, járási alelnök, valamint a Pozsonyi Kerületi Tanács tagja tevékenykedem).
2010. július 10-én megválasztottak a párt Szociális, Családpolitikai és Egészségügyi Tanácsa elnökének, ezt a funkciót 2011. április 16-áig töltöttem be.
Miután az MKp elnöksége úgy döntött az ICS delegálhat egy embert az MKP elnökségi üléseire tanácskozási joggal, ezt a feladatot is ellátom, valamint tagja vagyok a magyar kormány tanácsadó szervének a Magyar Ifjúsági Konferenciának.
Tagja vagyok a CSEMADOK-nak is, de a megtisztelő felkérést a pozsonyi városi választmányi tagságra visszautasítottam.
Szerkesztettem a Felvidék Ma hírportált, manapság pedig a Szabad Újság munkáját próbálom meg segíteni.
Valamint mindent megteszek az ICS sikeréért, többek között szerkesztem a honlapját, szervezem a táborait - ehhez biztosítom az anyagi feltételeket is.

2010. november 27-én Dunaújfalu község önkormányzatának képviselőjévé választottak meg, egyedüliként képviselem az MKP-t a 9 tagú testületben. Az első ülésen megválasztottak a Mediális Tanács elnökének.