Napló

Katona Tamás Szencen

Katona Tamás.jpg

Miután megígértem a kedves olvasónak, hogy néha beszámolok egy egy érdekesebb eseményről, mely velem történt, ma egy bejegyzéssel szaporítom naplómat. Szencen járt Katona Tamás, a múzeumban, már eleve, hogy "Szöncön" múzeum van bizonyára sok embernek újdonság, pedig van, igen: a Török Házban, ahogy mi ismerjük.

Arcok és sorsok kiállítás

k5511.jpg

Ma kiállítás megnyitón jártam, a pozsonyi Csemadokban megnyílt az Arcok és sorsok kiállítás, melynek anyagát Csete Örs fényképezte. A megnyitón Ladányi Lajos, aki a kiállítás felvidéki szervezője, elmondta, azért fontos neki, hogy a Zoboralján kívül itt is bemutassák a képeket, mert az Erdélyben készült képeken olyan magyarok szerepelnek, aki az utolsó magyarok, legalábbis azokon a településeken, ahol a képek készültek, és sajnálatos módon ezek a képek, akár a Zoboralja néhány falujában is készülhettek volna.

Nemcsak a múltról szól majd a honlap

PICT0397.JPG

Amikor elhatároztam, nem elégszem meg azzal, hogy van egy blogom, és szeretnék egy honlapot is, akkor azt is elhatároztam: összegyűjtöm a cikkeimet is, na persze nem mindet, hiszen van olyan is, amely nem időszerű és kiragadva a korból nem is érdekes - ilyenek például a rendezvényekről szóló beszámolók, ezekből ezért csak elvétve válogattam.

59

ötvenkilenc.jpg

59.
Ízlelgetem a számot, ezt a számot kaptam az MKP választási listáján, még ízlelgetem. 4 évvel ezelőtt a 135-ös voltam, ahhoz képest ez előrelépés, ezért nincsen okom panaszra. Hiszen akkor, aki rám szavazott, annak meg kellett fordítania az MKP választási listáját, hogy bekarikázzon, idén már nem kell megfordítani a lapot.

A Tátrában jártunk

Thököly koszorúzás.jpg

A Via Nova ICs már évek óta megszervezi téli táborát, amelynek elődje a Magyar Ifjúsági Közösség által szervezett Tátra elnevezésű rendezvény volt. Idén is Kakaslomnicon voltunk, egyes források Nagylomnicnak fordítják a szlovák elnevezésből, azaz a Veľká Lomnicából.

Szavalóversenyen

szavalóverseny.jpg

Szavalóversenyen jártam ma... Na nem én szavaltam, hanem azok a gyermekek, akik kedves versikéikkel megörvendeztettek minket, zsűri tagokat. A Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya szervezte meg a járási fordulót, ami azt jelenti, hogy két iskola tehetségei mérték össze tudásukat.