Cikkek

“Mi szem-szájnak ingere” – Gasztrofesztivál volt Kamocsán

gasztorfeszt.jpg

Idén is megtartották a nemzetközi GasztroFesztet a kamocsai Vág-parton. Több mint kétszáz csapat nevezett be a főzőversenyre. Nagyszerű hangulat, ínycsiklandó illatok, színes program fogadta az érdeklődőket. Neszméri Tünde képriportja:

https://drive.google.com/open?id=1Wf_kQPSHiWAW03npzYHyhJRibtfZ07BN

http://felvidek.ma/2016/08/gasztrofesztival-volt-kamocsan/

Amikor mi mondunk le jogainkról…

jegyzet.jpg

Hivatalos ügyeim miatt be kellett mennem a járási székhelyre, Szencre. Itt pedig volt egy érdekes beszélgetésem. Arról volt szó, hogy a városban a magyarság aránya drasztikusan lecsökkent. Pedig a magyar alapiskola minőségi oktatást és nevelést nyújt, valamint a Csemadok teszi a dolgát, sőt, több olyan rendezvény van, amelyet a város, vagy más egyesület szervez és odafigyelnek arra, magyar fellépők is helyet kapjanak.

Drágulhatnak az orvostechnikai eszközök

A Páciensek Jogvédő Szövetsége (AOPP) szerint veszélybe kerülhetnek a páciensek, mivel a minisztérium azt tervezi, hogy a speciális orvostechnikai eszközökért fizetniük kell majd a rászorulóknak, abban az esetben, ha a legolcsóbb segédeszköz, implantátum helyett drágábbat választanak.

Megálljt a műanyag táskáknak!

Néhány éve még minden üzletben ingyenesen jutottak hozzá a vásárlók a műanyag táskákhoz. Volt olyan áruház, ahonnan tízesével vitték el ezeket a vásárlók, akár kellett, akár nem. Ma már szinte minden üzletben többet-kevesebbet fizetni kell értük, a legtöbb helyütt 5 centet.

Ősszel több magyar településen is időközi választást tartanak

nkormányzati-választás.jpg

Több településen tartanak időközi önkormányzati választást. Andrej Danko, a parlament elnöke november 5-ére írta ki a választásokat. Vannak települések, ahol az új polgármester személyéről szavaznak, de több településen a képviselő-testületet töltik fel.

Magyarok Világszépe: négy felvidéki lány jutott a döntőbe

A-versenyző-lányok.jpg

A hétvégén a Felvidéken is megtartották a Magyarok Világszépe válogatóját, amelyre a kárpátaljai lányokat is várták. A dunaszerdahelyi válogatón jelen volt a verseny tulajdonosa, Fásy Ádám és a Miss Slovensko tulajdonosa, Jozef Oklamčák is. A felvidéki válogató szervezője Kiss Kósa Annamária divattervező és a Felvidék Szépe csapata volt.

Honismereti Kerékpártúra: A szülőföld értékeit kutatják

kerékpártúra1.jpg

A nagy múltú Honismereti Kerékpártúrát idén immáron 42. alkalommal szervezték meg. A résztvevők a tavalyi évhez hasonlóan, idén ugyancsak az ország nyugati szegletébe látogattak el, annak is három régiójába, a Mátyusföldre, a Zoboraljára és a Garam mente tájaira. A Honismereti Kerékpártúra célja megismerni, megismertetni a Felvidéket: a történelmi, a magyar kötődésű falvakat, városokat, látnivalókat.

Kerékpárral a hon megismeréséért – képriport

3.Köteles-László-a-tábor-szervezője-üdvözli-a-vendégeket.jpg

A 42. Honismereti Kerékpártúra résztvevői a tavalyi évhez hasonlóan, idén is a Mátyusföld, a Zobor-vidék és a Garam mente tájait látogatják végig. A július 29-én kezdődő rendezvény első napján a túrázók Nagyfödémesen gyülekeztek. Július 30-án két helyszínre kerekeztek el, Éberhardra és Jókára, képriportunk ezen a két helyszínen készült. A kerékpártúra augusztus 7-ig tart.

http://felvidek.ma/2016/07/kerekparral-a-hon-megismereseert/

A magyar egység tábora

István-király-emlékművénél.jpg

A Magyar Megmaradásért Polgári Társulás hatodik alkalommal látja vendégül a székely hátrányos helyzetű gyermekeket. A Szent Ferenc Alapítvány napközi otthonait látogató gyermekek közül a társulás idén egy busznyi lányt és fiút táboroztat teljesen ingyenesen Dunatőkésen, a Hubert Hotelben.

Augusztustól a nyugdíjasok sem utazhatnak ingyen Pozsony megyében

Augusztustól azoknak a nyugdíjasoknak, akik betöltötték a hetvenedik életévüket és nem intézték el maguknak a SeniorPas elnevezésű kártyát, menetjegyet kell váltaniuk Pozsonyban. Az ár ötven százalékát kell, hogy fizessék, az eddigi ingyenes utazás helyett.

Édesanyám a minap azzal jött haza, hogy a buszsofőr közölte az idősebb emberekkel, augusztustól már jeggyel kell utazniuk, nem elég felmutatniuk a személyi igazolványukat. Kutattam az interneten, semmit sem találtam.