Cikkek

MKP: az önkormányzatok kapcsolódjanak be az Interreg projektbe

Farkas IVán.JPG

A múlt héten megalakult a Magyar Közösség Pártja Gazdasági és Régiófejlesztési Tanácsa. A szakbizottság feladata, hogy segítse a tanács elnökének, Farkas Ivánnak a munkáját.

Együttműködés az oktatásért

molino.JPG

Beszéljünk iskoláink jövőjéről címmel indított párbeszédet a Tandem, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala és a magyariskola.sk portál. A pozsonyi Duna utcai alapiskolában és gimnáziumban, majd a Csemadok pozsonyi székházában október 3-án megtartották az első beszélgetéseket.

Új tagokat választottak a Diákhálózat elnökségébe

Az idén 25 éves Diákhálózat megtartotta XXVI. Hallgatói Parlamentjét. A múlt hétvégén a Rakottyás-majoron megrendezett őszi ülésen ünnepélyes tisztújításra is sor került.

Szeptember 30. és október 2. között került sor a felsőoktatásban tanuló diákok érdekvédelmével, oktatásával és kulturális életével foglalkozó Diákhálózat Hallgatói Parlamentjének XXVI. rendes ülésére. A Diákhálózat aktivistái Rakottyás-majoron gyűltek össze, hogy megvitassák a szervezet elmúlt fél évének történéseit.

Tettekre van szüksége a magyarságnak

Pozsonypüspöki-Magyarságának-Megmaradásáért-díj.jpg

A pozsonyi Városi Kulturális Napokat az idén harmincadik alkalommal szervezik meg. A kulturális rendezvénysorozat hivatalos megnyitója október 10-én lesz, de az előző évek hagyományait követve Pozsonypüspökin október elején már a Napok keretén belül szervezték meg a kitelepítettek emléknapját, majd a Pozsonypüspöki Magyarságának Megmaradásért Csemadok-Díj átadóját.

“Petőfisek” találkoztak Pozsonyban

Petőfi program 2.JPG

A Petőfi Sándor Program felvidéki ösztöndíjasaival találkozott Czimbalmosné Molnár Éva Magyarország pozsonyi nagykövete és Molnár Imre a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója. Az ösztöndíjasok és mentoraik a terveikről és a feladataikról beszélgettek a nagykövetség épületében megtartott találkozón.

Az egyeztetésen öt ösztöndíjas vett részt, és jelen voltak a mentorok is. A tavalyi évhez képest annyi változás történt a Felvidéket érintően, hogy eggyel több, kilenc fiatal érkezett a Szlovákiában élő magyarok segítésére.

A szülőföld a szívünk, az álmaink, a hitünk, az őseink és a darab földünk

001 - Egy szál virág a hazáját elhagyni kényszerűlő magyarok emlékére.JPG

Október másodikán Pozsonypüspökin a Kitelepítettek emléknapjával vette kezdetét a Városi Kulturális Napok. A rendezvény szentmisével kezdődött, majd az alapiskola előtti téren lévő kopjafánál emlékeztek az egybegyűltek.

A koszorúzási ünnepségen Nemes Ádám és Varga Anita zenés összeállítással emlékeztek azokra a Pozsonypüspökiről elhurcolt magyarokra, akiknek csupán azért kellett elhagyniuk otthonukat, mivel magyarnak születtek.

A magyarság példát mutathat vasárnap

Október első vasárnapján Európa és a világ Magyarországra és a magyar állampolgárokra figyel. A magyar kormány a kényszerbetelepítés ellen kezdeményezett népszavazást, amelyre azért van szükség, mert az Európai Parlament elfogadott egy kvótacsomagot, amelynek értelmében a kontinensre érkező migránsokat a tagállamok között szétosztanák. Ez több ezer bevándorló Magyarországra telepítését jelentené.

A felvidéki sikertörténet: JOMILI

Jomili.JPG

Sok szülő panaszolja, hogy a gyerekek egész nap a számítógép előtt ülnek. Sem a motorikai képességeik, sem a készségeik és kreativitásuk nem fejlődik. Holott van megoldás. A hidaskürti Lukovics László olyan játékot talált ki unokáinak, amely mára meghódította a világot. Bátran mondhatom: a Jomili nemcsak a gyerekeket hódította meg, hanem a felnőtteket is.

- Mikor kezdte fejleszteni a játékot és mi inspirálta?

Kevesebb pénz jut a határon átnyúló fejlesztésekre

Farkas Iván.JPG

Az Interreg az Európai Unió kezdeményezése, amely a határon átnyúló közös fejlesztések, aktivitások támogatását szolgálják. Az Interreg általában két partner közös, vagy egy Európai Területi Társulás (ETT, EGTC) pályázata, amellyel az Unió a makrorégiók fejlesztését támogatja.

Megfélemlített pedagógusok

Tanulók.jpg

A szakszervezetekkel történt találkozó után a pénzügyminisztérium a fizetések 0,9 százalékos emelésére tett javaslatot. Az iskolaügyi alkalmazottak és a közhivatalnokok fizetését tehát a kormány a jövő évben még egy százalékkal sem növelné, miközben azok 10 százalékos béremelést követelnek.