Hatvanöt éve indult újra a magyar nyelvű oktatás Galántán, százharminchárom tanulóval kezdték meg akkor az iskolaévet, majd fokozatosan nőtt a diáklétszám. Ötven évvel ezelőtt az alapiskolában tanító Balogh Csaba létrehozta az iskola mellett működő énekkart. Tizenöt éve az oktatási intézmény felvette Kodály Zoltán nevét.

A Mátyusföld központjának számító Galántán ünnepséggel köszöntötték az iskolát és az énekkart. Az eseményen közéleti szereplők, volt diákok mondtak ünnepi beszédeket, azután az iskola vezetése köszönte meg az elődök, előző igazgatók és a nyugalmazott pedagógusok munkáját. A programban fellépett az alapiskola énekkara, de a régi énekkarosok is összeálltak, ennek köszönhetően több generációból álló kórus énekelt együtt. Az ünnepségen felléptek a citerások Pásztor Adrianna vezetésével. Záreczky Terézia verssel köszöntötte iskoláját. Bognár Hajnalka, Kozma Ferenc és Szabó Erika, az énekkar volt tagjai pedig szólót énekeltek. Az ünnepségre évkönyvvel és kiállítással is készültek az iskola vezetői és tanítói.

Az évkönyvet lapozgatva, melynek a „65 év emlékei” címet adták a szerkesztők, egy nagyon érdekes idézetre bukkantam. Az volt az érzésem, az egész köszöntőt, ünnepséget ennek szellemében szervezte meg az iskola és az énekkarosok. Az idézet az intézmény volt igazgatójától, Sipos Bélától származik: „A magyar iskolák küldetése: a magyar fiatalokban, az ››apró magyarokban‹‹ kialakítani, ébren tartani a nemzettudatot, erősíteni a hovatartozás érését, az anyanyelv megőrzését és szeretetét.”

Az ünnepség után Balogh Csaba tanító bácsi, az énekkar alapító vezetője a kezdetekről kérdésünkre elmondta „Ezerkilencszázhatvanötben jöttem haza a kötelező katonai szolgálatról. El is várta tőlem az iskola vezetése, hogy kórust hozzak létre. Sőt, amikor a nyitrai főiskolán negyedikes voltam, már akkor jelezték, hogy várnak engem az iskolába. A katonai szolgálat után kezdtem meg a munkát, azóta működik az énekkar. És töretlenül működik, egy évet sem hagytunk ki. A szlovákiai magyar gyermekkórusok a Csengő Énekszó Fesztiválon mérettetik meg magukat. Ennek eddig tizenöt évfolyama volt, ebből tizennégyen részt vettünk, de a Kodály Napoknak is állandó részt vevői vagyunk. Talán az egyik legkiemelkedőbb sikerünk Magyarországhoz fűződik, kilencvennyolcban részt vehettünk Székesfehérváron, az Alba Régia elnevezésű nemzetközi kórusfesztiválon, ahol nagyon szép eredményt értünk el. A zsűri külön dicséretével fejeztük be a fesztivált. Az Európa jövője nemzetközi fesztiválon is szerepeltünk, Kecskeméten. Fájó dolog számomra, hogy sok mindenre nincs pénz és megszakadtak a kapcsolatok a magyarországi baráti kórusokkal. Gyakran jártunk Székesfehérvárra, Kecskemétre, Budapestre, Százhalombattára, és ezek a csereakciók nagyon jók voltak. Egyre nehezebb a gyermekeket is összeszedni, azelőtt hatvan fölötti volt a kóruslétszám, most örülünk, ha negyven tanuló összejön. Ez azzal is magyarázható, hogy lecsökkent az iskola diáklétszáma. Volt olyan időszak, amikor négy párhuzamos osztályunk működött, most pedig a nyolcadik osztályból csak egy van. Azért is nehéz működtetni a kórust, és a fellépéseket, az esti koncerteket megszervezni, mert sok a faluról bejáró tanuló, és ha a szülő nem tudja behozni a gyermeket, akkor nem tud fellépni. Egyébként nem panaszkodom, mert aranyosak a szülők, hiszen most is szívesen segítettek nekünk” – tudatta a pedagógus.

Jelenleg harmincnégy énekes jár az énekkarba. Balogh Csaba szerint tehetségesek a gyermekek. Azt sajnálja a legjobban, hogy nincs olyan fiatal kolléga, aki be tudna segíteni neki az énekkarban.

Az iskolát és a kórust köszöntötték a kollégák, a galántai alapiskolák és a szlovák, illetve a magyar gimnázium igazgatója, az intézmények vezetői, de Józsa Mónika karnagy és Stirber Lajos volt zenetanár is. Köszöntötte az oktatási intézményt és Balogh Csaba karnagyot a diószegi magániskola, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, a Csemadok, de a volt diákok is, akik közül Forró Krisztiánt, a Magyar Közösség Pártja elnökségi tagját kérdeztük: milyen emlékekkel gondol vissza egykori iskolájára? „Gyermekkorom nyolc legszebb évét töltöttem a galántai alapiskolában. Talán minden ember úgy érzi, hogy azok a legszebb évei, az íráson, olvasáson, számoláson kívül itt tanultam meg sakkozni. Iskolásként találkozik az ember először a fegyelemmel és a felelősséggel, hogy valaki számon kér dolgokat, ezek új élmények, és nekem pozitív élmények voltak. Szerencsém volt, hogy olyan tanító nénink volt az első évben, aki nagyon szépen átsegített ezen az időszakon. Nagy öröm, hogy most hosszú évek után ismét találkozhattam vele. Számomra a pionírtáborok is a közösségi élményt biztosították, de jártam sakktáborokba is, amik szintén fontosak voltak” – emlékezett vissza az alapiskolás évekre Forró Krisztián. „Emlékszem, amikor aszfaltozták a járdát az iskolánál, mi ott játszottunk. Amikor mindenki elment, eldöntöttük, hogy belevéssük a nevünket a járdába, hogy megmaradjon az utókornak, és tényleg ott van a mai napig a nevünk, ez egy nagyon kedves élményem. Nagyon sokat köszönhetek a tanáraimnak. Nemcsak tanítottak, hanem neveltek is, formáltak minket. Az osztályfőnököm, Antal Júlia magyart és szlovákot tanított. Egy karakteres pedagógus volt, aki nagyon szigorú volt, de nagyon szerettük. Megadta az alapokat, amire később építhettünk. Pedagógusaink odafigyeltek arra is, hogy a magyarságunkban is megerősítsenek, hogy identitástudatunk kialakuljon” – mondta a volt tanuló.

Megkérdeztük Oláh Hajnalkát, az iskola igazgatóját

Összeállítottak egy kiadványt az iskola évfordulója kapcsán. Mit tudni az intézmény indulásáról?

Elég nehéz körülmények között indult el hatvanöt évvel ezelőtt a tanítás. Valószínűleg másutt is így volt ez. Galántán százharminchárom diákkal kezdték meg a tanítást, de köztük voltak elsősök, másodikosok, és végzősök is, tehát több korosztály, akik átléptek a szlovák iskolából. Azt ajánlom minden iskolavezetőnek, azoknak is, akik csak a jövőben vállalnak ilyen feladatot, hogy olvassák el az iskolai krónikákat, én ezt megtettem. Nem tudom összefoglalni az iskola történetét sem egy, sem tíz mondatban, hiszen olyan gazdag. Ma már nagyon kevés az olyan pedagógus, aki végigcsinálta ezt az időszakot. Kivétel Balogh Csaba, aki a hatvanöt évből ötvenkettőt megélt az iskolában.

Melyik időszak volt az iskola virágkora?

Remélem, minden igazgató azt mondaná, hogy az ő időszaka. Minden vezetőnek, aki előttem tette a dolgát, nagy érdemei vannak abban, hogy a galántai Kodály Zoltán Alapiskola ott tart ma, ahol tart. Sípos Béla igazgató úr időszaka nagyon sikeres volt, harminc évig állt az iskola élén. Az iskolánknak ez egy nagyon nyugodt, jó időszaka volt. Minden igazgató, a korának és a körülményeknek megfelelően hozta meg azokat a döntéseket, amelyeket meg kellett hozni.

Sok iskola létszámhiánnyal küzd. A galántai magyar alapiskolának is volt olyan időszaka, amikor több mint hatszázan látogatták. A létszámcsökkenésen kívül, milyen gondokkal kell nap, mint nap megküzdeniük?

Nehéz erre a kérdésre válaszolni, mert nem szeretnék senkit megbántani. Az egyik legnagyobb gondja az alapiskolánknak a nyolcéves gimnázium. Nagyon jó a viszony a két intézmény között itt, Galántán, de őszintén meg kell vallanom, sajnos, a negyedik évfolyam után elmennek azok a tanulók, akik az iskolában a húzóerőt képviselik. A kollégák nevében is mondom, ezeket a gyermekeket mi készítettük fel az első osztálytól, aminek köszönhetően jó eredményeket érnek el, és felvételt nyernek a nyolcéves gimnáziumba. Hozzánk ugyan jönnek faluról is diákok a felső tagozatra, és nagyon jó szinten vannak ezek a gyermekek, de nehezen válunk meg a mi tanulóinktól.

Hogyan tudták kiküszöbölni a kerettanterv okozta problémát?

Amikor több volt a szabad óra a kerettanterv szerint, akkor sem változtattunk azon, ami jó, és most sem változtatunk azokon a dolgokon, amik beváltak.

Minden iskolának vannak olyan végzősei, volt diákjai, akikre nagyon büszke. Kit említene meg?

Az ünnepségen fellépett Szabó Erika, aki az én osztályomba járt, nagyon büszkék vagyunk rá, ahogy mind a három fellépőre büszkék vagyunk. Bognár Hajninak, Kozma Ferinek, de Erikának is az iskolában volt az első megmérettetése. Az énekkar sikereire is büszkék vagyunk. Nem lehet felsorolni az összes diákot, akik csak egy mosollyal is megörvendeztetnek bennünket a pályafutásunk során. Ők adnak erőt.

Neszméri Tünde

(Megjelent a Szabad Újság december 9-i számában.)