Több gyógyszer reexportját betiltották

gyyógyszerek.jpg

Januárban lép életbe az új gyógyszerforgalmazást szabályozó törvény. A gyógyszerforgalmazók a jogszabály életbelépése előtt még több orvosságot visznek ki az országból, hiszen januártól erre nem lesz lehetőségük.

A parlament még ősszel elfogadta az egészségügyi minisztérium javaslatát, amellyel megakadályozható lesz a gyógyszerek reexportja, azaz újra kivitele. Az egészségügyi tárca javaslata szerint: a forgalmazó cégek már csak gyógyszertáraknak adhatnak el orvosságokat, de gyógyszergyártók továbbra is szállíthatnak külföldre orvosságokat.
A gyógyszerforgalmazók 130 féle gyógyszert nem szállítottak szlovákiai patikákba, ebből alakult ki az akut hiány, olyan orvosságokból, amelyekkel szívbetegeket, allergiásokat és asztmásokat, cukorbetegeket kezelnek, de több pszichés és daganatos betegséget gyógyító orvosságból is hiány alakult ki.

A hatályos jogszabályok értelmében a gyógyszerek kivitelét, hazai hiány esetében, a Gyógyszereket Ellenőrző Állami Hivatal (ŠÚKL) tilthatja meg. A törvény elfogadása óta a hivatal több alkalommal élt a tilalom lehetőségével, hogy a szlovákiai páciensek számára elérhetővé váljanak a tablettáik. A gyógyszer kivitel tilalmáért az Európa Tanács jogi lépéseket tett Szlovákia ellen, ennek következtében az új törvény a gyógyszerek exportjának tiltásával már nem foglalkozik. Ez helyett bekerül a jogszabályba egy pont, amely csak a gyógyszergyártóknak és a licenctulajdonosoknak engedélyezi a kivitelt, az exportot pedig a ŠÚKL-nak jelentik majd. Azaz csupán ellenőrző szerepe lesz a hivatalnak. Az egészségügyi tárca ennek ellenére bízik benne, hogy az új törvény hatásos lesz, és a korábbi években tapasztalt hiányt sikerül leküzdeni.

A hivatal november végén és a múlt héten is több gyógyszer reexportját állította le. Az orvosságokat az Európai Unió tagállamaiba szállították volna, ahol a gyógyszerekért magasabb árat kapnak. 330 orvosság kivitelét tiltotta meg a ŠÚKL, ezek között cukorbetegségre, onkológiai megbetegedésre, vérhígító és pszichés betegeknek szánt gyógyszer is található.

2016-ban 1216 gyógyszert reexportáltak Szlovákiából, összesen 1,7 millió csomagot értékesítettek külföldön, derült ki a statisztikai hivatal adataiból. A jövőben a kivitelt be kell jelenteni a Gyógyszereket Ellenőrző Állami Hivatalnál.

http://felvidek.ma/2016/12/tobb-gyogyszer-reexportjat-betiltottak/