Tengerélmény, anyanyelven

A Szenci Városi Múzeum Múzeumi Estek elnevezésű rendezvénysorozatának október 25-ei vendége Szabó Mónika volt. Szabó Mónika a Tengerélmény című kötetét mutatta be, Korpás Árpád segítségével. Délelőtt a gimnazistákkal is megosztotta élményeit. Az írónő elmondta, teljesen véletlenül kezdett búvárkodni, de annyira beleszeretett az élménybe, hogy azóta többször merült. Mint fogalmazott: vannak élmények, melyeket mindenkinek csak kívánni tud.
Azzal kezdte a beszámolóját, hogy diákként rengeteg útikönyvet olvasott, és mindig arra vágyott, hogy olvasási élményeinek helyszíneit végigjárja. Annyira érdekelte az utazás, hogy földrajz szakon tanult tovább.
A könyvben a szerző utazási élményeit mondja el, fotókkal kiegészítve, hogy az olvasó is kedvet kapjon a búvárkodáshoz. Gondolatban, és a vetítés segítségével képi világban is eljutott a közönség Balira, a Vörös-tengerre, az Adriára, Szudánba, Hévízre. A hallgatóság is furcsának találta, hogy a Szenchez közel lakó fiatal írónő több helyütt merült már, de Szencen még nem. Ekkor elmondta, ugyan tervben volt egy merülés a „Gulyás gödörben”, de sajnos elmaradt. Eddig csak egyetlen édesvízi merülése volt, Hévízen. Kevesen tudják, hogy a hévízi gyógyvíz egy nagyjából negyven méter mély barlangból származik, melyet felvezetnek. A barlangba búvárok lemehetnek, igaz, a levegő mérgező a vízből szivárgó gázok miatt, így a búvároknak a barlangban nem szabad a légzőfelszerelést lekapcsolniuk. Szabó Mónika főleg magyarországi búvárokkal tartja a kapcsolatot, s ennek több oka is van. Magyarországon sokkal több klub létezik, míg Pozsonyban csak
két márkabolt van, Budapesten rengeteg.
A magyarországi utazási irodák kedvezményesebb áron kínálják az útjaikat. És nem mellékesen: sokkal jobb magyarul szórakozni, kikapcsolódni. Az ember anyanyelvi környezetben pihenhet és gyűjthet élményeket a legkönnyebben. Szerencsére a világ minden táján vannak magyar búvárok. A búvárok halakon, cápákon kívül elsüllyedt hajókat is láthatnak a tengerfenéken.
Ezzel kapcsolatban Szabó Mónika kiemelte, van olyan zátony, ahol öt hajóroncs van. Bár azt senki nem érti, hogy a kapitány, aki a hajót azon a környéken kormányozza, ahol már vannak hajóroncsok, miért fut rá a zátonyra. De vannak ilyen helyek, és ezt a búvárok imádják. Mindenki fél a cápáktól, annak ellenére, hogy azok búvárt még sosem bántottak. A víz alatt rengetegszer fotóznak cápákat és más állatokat, és békésen megférnek egymás mellett.
Egy idő után a korallok mindent ellepnek, így annak a hajónak a rakományát is, amely fürdőszoba-felszerelést szállított. De a tengerfenék vonatot szállító hajóroncsot és tankot is rejt. Szabó Mónika elmondta, sajnos még a búvárok között is akadnak szarkák, akik az elsüllyedt roncsokból elvisznek néhány tárgyat, ereklyének. Ez elsősorban akkor szomorú, amikor olyan hajóról viszneklel tárgyakat, ahol kegyeleti okokból nem is volna szabad búvárkodni, vagy legalábbis a hajó egészben maradt termeibe beúszni. A zátonyra futott roncsok azonban sok esetben évről évre fogyatkoznak, és nem a halak tulajdonítják el a megmaradt autók, motorkerékpárok, bútorok darabjait.
A búvároknak egyébként nem szabad pánikba esniük, legyenek akár a cápák, akár a hajóroncsok között. De ezen sport szerelmesei leleményesek. Az egyik hajóroncsban, egy szobában a fényképek kedvéért, egy megterített asztalt is alkottak és volt, aki azt gondolta ez a hajó elsüllyedése után maradt így.

Szabad Újság, 2013.10.02.