Még mi kérjünk bocsánatot?!

Szigeti László minap egy nyilatkozatában jogosan kritizálta és alkotmány ellenesnek nevezte az SNS petícióját, melyben azért kérik a polgárok aláírásos beleegyezését, hogy Szlovákiában csupán a szlovák nyelv legyen használható a hivatalokban. Ezzel nem csupán az a baj, hogy alkotmányellenes, de annak az Európai Uniónak az elveivel sem egyezik meg, melynek Szlovákia önként lett a tagja. Na meg persze nem egyezik a józan ész logikájával sem.
A nacionalista politika nagy hátránya, hogy mindig, úgy közlekedik, mint egy vak ló - semmi bajom a lovakkal, félreértés ne essék - azt látja, amit látni akar és egy cél fele tart, akkor is, ha az romboló és negatív, ezért is tanultuk róla annak idején, hogy ez a minimin politika. Aminek jelentése leegyszerűsítve ennyi: a lehető minimumból még egy alacsonyabb szintet hozzunk létre. A szlovákiai kisebbségeknek így is elég kevés joguk van, kötelességük annál több, hiszen ugyanúgy fizetnek adót, járulékokat, dolgoznak, és cserébe semmit sem kapnak. És mág az államnyelvét is elsajátítják. De gondolom ez az SNS politikusainak nem tűnik fel, mert nem akarnak róla tudomást venni. Helyette körbe körbe mondogatják, hogy a magyarok az állam ellen cselekszenek, és ezért a magyarok az ország ősellenségei. Nézzük kicsit megfordítva a dolgokat, Esterházy Jánost nem akarják rehabilitálni, mert államellenes volt, és most pedig nézzük meg a tényeket: Esterházy János, igaz magyar nemzetiségű volt - de nem ő járult hozzá Csehszlovákia felbomlásához, ehhez sokkal többet tett hozzá az a Jozef Tiso, akit ugyan elítéltek, de a mai szlovák társadalom egy része hősként tekint rá, míg Esterházy Jánost többek között ezért ítélik el. Most ha tovább megyünk, akkor Mečiar és társai, köztük Slota is, szintén köztársaság ellenes cselekményt követtek el, felbontották Csehszlovákiát. Azért ítélnek el valakit, amit később ők is megtettek, hol van itt a józan ész?
Ha még tovább mennék, és a trianoni szerződésről mondanám el hasonlóan, hogy ez is egy országellenes cselekmény volt, akkor már néhányan talán még meg is köveznének, pedig az a tett nem csupán ország, hanem nemzet és nép ellenes is volt. Figyelembe se vették, hogy az ország területén tömbben élő magyarságot több országba osztották szét.
Most pedig kérjünk bocsánatot még azért is, mert nem úgy látunk csupán előre, mint az öszvérek, hanem gondolkozunk, és annak ellenére, hogy államellenesnek tartja a magyarokat néhány vezető szlovák politikus, az ország javát szeretnénk?