Magyarország pozsonyi nagykövete sajtófogadáson mondott köszönetet az újságíróknak

Czimbalmosné-768x512.jpg

Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete sajtófogadáson értékelte az elmúlt évet. Beszédében köszönetet mondott az együttműködésért, és azért is, hogy a nagykövetség által szervezett rendezvényekről hitelesen tudósítottak az újságírók.

„Kevés olyan hivatás van a világon, mint az újságíróké, ami ilyen nagy hatást gyakorol a társadalomra. Az újságíró jelentős feladatot lát el, amely egyidejűleg nagy felelősséggel is jár. Nem könnyű hitelesen bemutatni a körülöttünk zajló eseményeket, mivel összetettek és a politikai vagy gazdasági történések kellő ismeretét igénylik” – mondta Czimbalmosné Molnár Éva nagykövet. Kiemelte: a választás, az uniós elnökség, a migránsválság mind olyan problémák, amelyekről szólni kell. Mindezek mellett a sajtónak köszönhetően „már a szélesebb közvélemény előtt is ismert, hogy az idén 25 éves Visegrádi Együttműködés hatékony, többszintű konzultációs fórum, érdekegyezés esetén pedig konkrét közös projektek kerete. (…) A kooperáció a külpolitika mellett a szakpolitikákra és a társadalmi dimenziókra is kiterjed. A Visegrádi Együttműködés olyan erőforrása Magyarországnak és a másik három barátunknak, amelyhez fogható integráció az Európai Unión belül jelenleg nincs.”

A nagykövet ezt követően hangsúlyozta, jók a magyar-szlovák államközi kapcsolatok, amit számos felsőbb szintű találkozó is bizonyított. Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak. Az elmúlt időszakban jelentős mértékben fejlődtek a közlekedési kapcsolatok, és az energiaellátás biztosításában is hatékonyan együttműködik a két ország.

A nagykövet külön megköszönte, hogy a fontos politikai események mellett kiemelt figyelmet fordított a sajtó azokra a kulturális programokra, amelyeket a nagykövetség szervezett, és amelyeknek elsődleges célja a szlovák-magyar békés együttélés erősítése. Czimbalmosné Molnár Éva külön kiemelte az idén harmadik alkalommal megrendezett „Több, mint szomszéd” – Magyar Kulturális Hetet és az 1956-os szabadságharc 60. évfordulója alkalmából szervezett rendezvényeket.

http://felvidek.ma/2016/12/magyarorszag-pozsonyi-nagykovete-sajtofogadas...