Magyar helységnévtábla Szemeten

szemet magyarsága.jpg

Sok helyütt küzdenek a magyarok a kétnyelvű feliratokért, sokszor még ott is, ahol törvény teszi kötelezővé a kisebbségi nyelven való megjelölést. Ez történt Szemet községben is. A Szenci járáshoz tartozó településnek, mely csupán 5 kilométerre van Somorjától, éveken keresztül csak szlovák helységnévtáblája volt.
Ahogyan lapunk hasábjain is beszámoltunk róla, a júliusi falunapon testvértelepülésük, Dabas polgármestere magyar falunévtáblával ajándékozta meg az itteni közösséget. A dabasi polgármester,
Kőszegi Zoltán akkor arra hívta fel a figyelmet, hogy nem lehet már különbséget tenni Szemet és Kalinkovo között, hiszen a kettő ugyanaz. Ezt tükrözi most már az is, hogy kikerültek az ajándékba hozott táblák, amiket a törvénynek megfelelően az útkarbantartók helyeztek ki a falu határában.
Bartal Sándor helyi önkormányzati képviselő örömét fejezte ki, hogy végre magyarul is olvasható a falu neve, hiszen ezt törvény szabályozza. Így gyakorlatilag egy jogsértést orvosoltak. Már csak abban reménykedhetünk, hogy a táblák sértetlenül kint is maradnak.