Lovász Irén a magyar népzene nagykövete is lehetne, tisztán csengő, szívből jövő, szeretetet közvetítő hangjával meghódítja a közönségét. Szerinte a zene örömforrás és antidepresszáns. A zene a lélek tükre, ha nem is értjük az énekek szövegét, magát a hangulatát át lehet érezni.

Gyönyörű, tiszta hanggal megáldott énekesnő. Mikor kezdett énekelni?

Már óvodás koromban, igazából mindig énekeltem. A családban mindenki énekelt, az édesanyám is. Parasztemberek voltak a szüleim, nagyon jó hangú tanyasi emberek. Az első, aki hivatásosan is foglalkozik énekléssel a családban, az én vagyok.

Sokan néprajztudósként ismerik. Milyen területtel foglalkozik?

Igen, néprajzzal foglalkozom, azon belül a szakrális népköltészet a szakterületem, tehát vallási néprajzzal foglalkozom elsősorban, népi imádságokkal, a népszokások költészetével. Egyetemistaként népdalgyűjtő úton is voltam. Jártam például Kárpátalján, és a Felvidéken, Zoboralján is. Követtem Kodály Zoltán útját, elmentem azokba a falvakba, ahol ő elkezdett gyűjteni.

Mely falvakban járt?

Gyűjtöttem Lédecen, Csitáron, Zsérén, Gesztén, Kolonyban. Ezekben a falvakban többször jártam, de voltam Moldvában, a moldvai csángóknál, és Gyimesben, Erdélyben is gyűjtöttem. Jártam Horvátországba is, a szlavóniai magyarok közé. Nagyon sok kárpát-medencei népzenei gyűjtésen voltam túl már fiatalon, húsz, huszonhat éves koromra. Kifejezetten a szakrális kommunikációval, a vallási néprajzban megjelenő imádságokkal, a szokásokkal és az archaikus népi mulatságokkal foglalkoztam. Ebből írtam a doktori disszertációmat is. A Károli Gáspár Református Egyetemen jelenleg ezt tanítom, de foglalkozom vallásantropológiával és kommunikáció elmélettel is. Több tanulmányt írtam ezekből a témákból.

Több külföldi fellépésen van túl. Decemberben járt Pozsonyban, ahol nagy sikere volt. Hogyan fogadják külföldön a magyar népdalokat és a szakrális dalokat?

A pozsonyi koncert után voltam Brüsszelben is, a Brüsszeli Magyar Intézetben énekeltem. Teltház volt, és nagy sikert arattunk. Más műsort adtunk, mint Pozsonyban. Brüsszelben az új lemezemet, a Hangtájkép című albumot mutattuk be. Azon a koncerten is ott volt zenésztársam Mizsei Zoltán, aki Pozsonyban is zenélt, Ágoston Béla helyett pedig Horváth Kornél volt kint. Egyébként mindenütt nagy sikere van a koncertjeinknek. Felléptem a londoni Covent Gardenben, a brüsszeli és a zágrábi katedrálisokban is énekeltem. Nem az a lényeg, hogy a hallgatók értsék a dalok szövegét, hanem az, hogy megérezzék a dalok hangulatát. Fontos, hogy a hallgatók a dallam és a harmóniák segítségével megérezzék a magyar nép lelkiségét ezekből az énekekből. Meggyőződésem, hogy nem az a fontos, hogy a szöveget értsék, hanem, hogy a dallamból átérezzék azt.

A koncertek után bizonyára kap visszajelzéseket? Ezekben a fent elmondottakat igazolják vissza?

Igen, a koncert után elmondják és e-mailekben is jönnek visszajelzések. Rengeteg megerősítést kapok, hogy nem számít a nyelv. Van egy német kitüntetésem, a német kritikusok díja, amit pont azért kaptam, mert a huszonnyolc magyar népdalt tartalmazó lemezem teljes mértékben meghódította a német kritikusok szívét. Azzal a világzenei környezettel, amit Hortobágyi László annak idején mögé tett, érthetővé vált számukra is a zenénk. Ezzel egy új magyar kultúrát ismertek meg, azok mellett a toposzok és közhelyek mellett, amiket a magyarságról gondoltak, ami egy romantikus, csikós gulyásra, matyó hímzésre egyszerűsített világkép volt rólunk. Ez egy nagy áttörés volt kilencvenhatban (az elismerést a Világfa című albumért kapta meg az énekesnő, a szerk. megj.).

Kodály és Bartók neve világszerte ismert, sok követőjük akadt. Önnek kik a példaképei? Kik hatottak a művészetére?

Természetesen, a nagy elődök, akiket említett. Bartók Béla nyitott szellemisége hatott rám, amihez nem lehet kellőképpen felnőnünk, amelyben a magyar népzenét a mindenkori kortárs önkifejezés eszközének mutatja. Kodály Zoltán pedagógiai munkássága és felfogása, hogy a magyar népdalt anyanyelvként, anyanyelvi szinten kell minden magyar gyermeknek a birtokába adni, az én zenéről és népdalokról alkotott elképzeléseimet is nagymértékben befolyásolta. A valódi példaképeim azok a paraszténekesek, akiktől azt tanultam meg, hogy a népdal egy természetes önkifejezési eszköz és nincs technika, nincs manér, nincs leírása annak, hogy azt hogyan kell énekelni. Ha az ember szívéből és őszintén énekli bele saját magát a dalba, akkor az hiteles lesz, erős és őszinte.

Pozsonyban együtt koncertezett egy vendégművésszel. Kikkel dolgozott együtt még?

Pozsonyban Stano Palucha volt a vendégünk, akivel kétezerben már dolgoztunk együtt. Készítettünk egy közös lemezt a Teagrass együttessel. Ők egy cseh, szlovák, morva zenészekből álló csapat. Egy cseh énekesnővel, Jitka Šuranskával is készítettem közös lemezt, de énekeltem egy észt kortárs zeneszerző, Peeter Vahi lemezén, a Supreme Silence című albumon. Michal Elia Kamal török–iráni énekesnővel is dolgoztam. Sok külföldi zenésszel muzsikálunk különböző fesztiválokon is, sokszor ezek improvizatív módon működnek, óriási élményt nyújtanak nekem is. Nagy ajándék, amikor mások zenéjét megismerhetem. Amikor együtt muzsikálunk, az derül ki számomra, hogy a zene a legtökéletesebb kommunikációs eszköz. A nyelveken felüli, a népek kultúráját és lelkét megismertető eszköz. Nagyon szeretek külföldi zenészekkel együtt énekelni. Észtekkel, litvánokkal, lettekkel, lapokkal is zenéltem már, ezek hatnak rám és a zenei világomra, gondolkodásomra, munkásságomra. A későbbi műveimben aztán ez előjön, például a legutóbbi Hangtájkép című albumomon felfedezhető ezek hatása.

Mit szeretne közvetíteni a zenével?

Azon kívül, amit már elmondtam, hogy nyelveken felüli és segít megismerni más nemzetet, a népzene az önkifejezés eszköze. Minden embernek kéznél van, a költészet egyetemes funkciójához hasonlatosan az ember belső tartalmait segíti kivetíteni. A legegyszerűbb magyar népdal is a legmagasabb poézis szintjén áll, gyönyörű képekkel és zeneiségével fejezi ki a népek gondolatait. Hiszem, ha megtanulnánk és énekelnénk azokat a népdalokat, amelyeket az elődeink tudtak, kevesebb antidepresszánst kellene beszednünk, kevesebb pszichiátriai kezelésre kellene járnunk. Nagyobb derűvel és örömmel, problémamegoldó képességgel állnánk az élet megpróbáltatásait. Éppen ezért az egyik célom, hogy minél többen tudjanak és használjanak a magyar népzene erejéből. Ezért is használom a terápia eszközéül a népdalokat.

Névjegy

Lovász Irén etnográfus, népdalénekes, egyetemi oktató. Karcagon született 1961-ben, Siófokon érettségizett, diplomát a József Attila Tudományegyetemen szerzett, majd az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársaként dolgozott. Később a pécsi Jannus Pannonius Tudományegyetemen kommunikációt oktatott, miközben a Néprajzi Múzeum népzenei gyűjteményében muzeológusaként is tevékenykedett. 2010-től a Károli Gáspár Református Egyetem docense. Több zenekarral dolgozott, számos önálló albuma jelent meg, de külföldi zenészekkel együttműködésben is adott ki lemezeket. Munkásságáért több elismerést kapott. A német zenekritikusok díját 1996-ban kapta meg, 2003-ban az év legjobb énekesnője lett, 2006-ban Bartók Béla díjjal ismerték el, 2009-ben pedig megkapta a Magyar Művészetért Díjat.

Neszméri Tünde

Fotó: archívum
Megjelent: Szabad Újság, 2016. január 7.