Korszerűbb tömegközlekedést

Évek óta gondot jelent Szencen a tömegközlekedés. A város területe folyamatosan nő. A polgároknak még autóval is percekbe telik, míg bejutnak a központba, hiszen attól több kilométerre laknak. Szencen is küzdenek a parkolóhelyek hiányával, szinte lehetetlen
új helyeket kialakítani, ezért szükséges a tömegközlekedés gondját megoldani. „A szenci tömegközlekedésre kiírt pályázatot az elektronikus árverés után az L+L autobusová doprava s.r.o. cég nyerte meg, amelynek a szenci Andrássy Alajos és fia, Lajos a tulajdonosai. A versenyben résztvevők közül senki sem óvta meg az eredményt, ezért most már biztos a győztes személye és aláírhatja a fuvarozásról szóló négyéves szerződést. Remélhetőleg ezzel ismét jelentősen javul Szencen a tömegközlekedés.” A szenc.sk hírportálon
Agárdy Gábor, városi önkormányzati képviselő jelentette meg ezt az információt néhány napja.
Jelenleg a városban kisvonattal oldják meg a tömegközlekedést, mely Agárdy Gábor (MKP) szerint nem felel meg a biztonsági szempontoknak. A vonat a főúton is közlekedik, ezért balesetveszélyes, hiszen ott gyakran dugók is kialakulnak. A  vonat, mint turistaattrakció, a nyári hónapokban továbbra is működni fog, hiszen nagyon kedvelt a Szencre látogatók körében.
Agárdy Gábor kérdésünkre elmondta, a buszokat már megvásárolták, de azokat még át kell alakítani, hiszen fontos a járművek akadálymentesítése. A buszközlekedés előreláthatólag a tél folyamán beindul, a város a szolgáltatóval négy évre ír alá szerződést. A tömegközlekedés jelenleg ingyenes a városban, ez valószínűleg némileg változni fog, de a tervek szerint így is szimbolikus összegért utazhatnak majd a városiak a buszokon. A cél az elérhetőség lesz. Ennek megfelelően a város minden pontjáról indulnak majd buszok a központba.

Szabad újság, 2013.09.04.