Kezdődik a karácsonyi vásárok időszaka

karácsonykor.jpg

Európa nagyvárosaiban már megnyitották a karácsonyi vásárokat, pénteken Pozsonyban is megnyílik a vásár.

Várom, hogy kimehessek a vásárba, nézelődjek és jól érezzem magam. Érdekes látni, ahogyan a rohanó emberek a vásárban a karácsonyi csecsebecséket nézve lelassulnak, ahogy nem csak magukba dobálják a standoknál megvásárolt ételt, hanem beszélgetve, mosolyogva és nézelődve, esetleg egy kis forralt borral a kezükben ízlelgetik az ételt. Ilyenkor az jut eszembe, ennek mindig így kellene lennie.
Gondoljunk csak bele, milyen jó is lenne, ha az emberek úgy viselkednének minden nap, mint ahogyan az ilyen szeretetet sugárzó árusok között szoktak. Boldogan veszik észre a szépet és a jót, nem gondolkoznak azon, hogy vissza kell rohanni a munkába, vagy hogy valahonnan elkésnek. Prozaikus, de akkor, ott erre nincsen idejük, ugyanis a széppel és a jóval vannak elfoglalva.
Ha minden nap azzal lennénk elfoglalva, hogy megtaláljuk a jót a világban és az emberekben és a szépet a környezetünkben, milyen békés is lenne a világ.
És természetesen, nem csak jó lenne, de kívánom is mindenkinek, hogy így legyen.

Neszméri Tünde, Felvidék Ma, 2008.11.20