Kétnyelvű irányjelzők
A Pro Civis Polgári Társulás Csallóközcsütörtök székhellyel, de már országos szinten működő szervezet. Zászlójára a magyar nyelv használatának kiterjesztését tűzte. Nem egyedül nekik fontos a magyar nyelv minél szélesebb körű használata, de ők tovább mentek a tervezgetésénél, dokumentumokat fordítanak magyarra. Elsősorban olyanokat, amelyekkel az önkormányzatok munkáját segítik. Rendeleteket, törvényeket ültetnek át magyarra, hogy a törvény adta kötelességeket teljesíteni lehessen, és így mi, magyarok, élhessünk jogainkkal.
Őry Péter, elnök, bemutatkozásként a www.onkormanyzas.sk honlapon ezt írja: Aki az önkormányzás iránt érdeklődik, elkötelezett híve a közéletnek és a demokráciának, amelyek olyan elvek, amelyekre Európa is épül. Ezt nem mi mondjuk, az Európa Tanács hangoztatja, ahogy azt is, hogy „a helyi önkormányzatok minden demokratikus rendszer alapintézményét képezik”, magyarázatként pedig még hozzáteszi: „az állampolgárok közügyekben való részvételének joga – egyike az Európa Tanács valamennyi tagállama által elfogadott demokratikus elvnek”, és leszögezi, hogy „e jog legközvetlenebbül a helyi szinten gyakorolható”. Hozzá kell azonban ehhez azt is tenni, hogy tehát önkormányzati szinten, anyanyelven. És bizonyára így gondolja ezt ő is, valamint munkatársai, különben nem láttak volna hozzá az anyagok fordításához. Ezen is túlmutat azonban az a 20 óriásplakát, amelyet nemrégiben helyeztek el az utak mentén, elsősorban a Szenci járásban, valamint Somorja környékén. Aki Somorjáról Dunaszerdahelyre tart, vagy Szencen jár, esetleg Csöllén (Rovinka) vagy Dénesden (Dunajská Lužná) az billboardon találkozik egy-egy kétnyelvű útjelző táblával. Egy gond azért van, ezek nem hivatalosak.
A Pro Civis óriásplakát felületet fizetett meg azért, hogy a kilométert és útirányt jelző táblák kikerüljenek.
Őry Péter felhívta a figyelmet arra, hogy ami elfogadott Szerbiában vagy Szlovéniában, Romániában, az elfogadott kell, hogy legyen Szlovákiában is. Őry Péter azért is sérelmezi, hogy a hatalom megtagadja a nemzetiségek nyelvén kitenni az útjelző táblákat, mert a törvény azt engedélyezi. Mint mondta: ha nem is sikerül mindenütt elhelyezni ilyen figyelemfelkeltő billboardokat, hiszen a kereteik szűkösek, de reméli, sikerül felhívnia az ügyre az emberek figyelmét. És talán mások is ötletet merítenek.
Szabad Újság, 2012. szeptember 5.








