Jubilánsok köszöntése

jubilansok-640x399.jpg

Czimbalomosné Molnár Éva Magyarország Pozsonyi Nagykövete köszöntötte a jubilánsokat, azokat a nagyjainkat, akik méltó példaképei lehetnek a felvidéki magyar értelmiségnek, akik bizonyították, a nehézségek ellenére is ki lehet állni a magyarságunkért.

A 85, 80, 75 és 70 évesek munkásságát Lacza Tihamér ismertette. A köszöntést a pozsonyi Duna Utcai Gimnázium két növendéke tette ünnepélyessé. Szőcs Réka énekkel, Ziff Stella pedig szavalattal köszöntötte nagyjainkat. A rendezvényen jelen volt Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke, Németh Gabriella és Őry Péter alelnökök, Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke, Molnár Imre a Magyar Intézet igazgatója és Koncsol László író is. A jubilánsoknak Harmati Zsolt, a nagykövetség első beosztottja és Kiss Balázs a nagykövetség sajtóosztályának vezetője is gratulált.

Czimbalmosné Molnár Éva elmondta: hagyomány van annak, hogy köszöntik a jubilánsokat. A tavalyi évben még két személyiség, Duba Gyula író és Tőzsér Árpád költő is jubilált, de őket a 2015-ös év más rendezvényein már köszöntötték.

Szeberényi Zoltán Komáromban született 1930. augusztus 11-én. „Az irodalom fórumain olyanok is találkozhatnak, mi több jó kapcsolatot alakíthatnak ki, akik nem is ismerik egymást, csak az irodalmi lapok vagy az újságok hasábjain megjelenő szövegekkel szólnak egymáshoz. Vagy 40 éve én is így kerültem kapcsolatba veled” – mondat Lacza Tihamér. Szeberényi a nyitrai pedagógiai főiskolán, a magyar szakosokat oktatta ekkor.

Lacza szerint „2000-ben megjelent kétkötetes munkád, a Magyar Irodalom Szlovákiában mindmáig a legjelentősebb összefoglalása a 2. világháború utáni felvidéki magyar irodalom történetének.”

Fónod Zoltán Ekecsen látta meg a napvilágot 1930. október 29-én. Lapunk volt munkatársa a mai napig aktív életet él, és ír. Lacza Tihamér visszaemlékezésében kifejtette, amikor a hetvenes években először találkoztak, a Hét szerkesztőségében, a „redakció még valóban az írásbeliség műhelye és az írók, művészek találkozóhelye volt. (…) A Szabad Újság című hetilap lett az utolsó munkahelyed. Már jóval túl a hetvenedik életéveden tértél vissza az aktív újságírói és lapszerkesztői ténykedéshez, és ekkor lehetőségem nyílt arra, hogy alkalmi kollégádként személyesen is rácsodálkozzam irigylésre méltó munkabírásodra és a felvidéki magyarság sorsa iránti példamutató elkötelezettségedre. Tudom, hogy van egy kéziratod, amely kiadásra vár, remélem, akad még felvidéki kiadó, amely gondjaiba veszi. Köszönjük azt a kitartó munkát, amelyet a felvidéki magyar könyvkiadás és a tanárképzés érdekében végeztél évtizedeken át, miközben kritikusként, a csehszlovákiai magyar irodalom történetírójaként, publicistaként és a Cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona főszerkesztőjeként is elévülhetetlen érdemeket szereztél.”

Fónod Zoltán lapunk munkatársának nyilatkozva a szerkesztőségben eltöltött évekre emlékezett. Véleménye szerint az író mindig késztetést érez arra, hogy közölje gondolatait. Ő a mai napig ír és sokat olvas, ezért tudja, hogy a Szabad Újság a mai napig színvonalas lap, és bízik benne, hogy az is marad. A vele készült beszélgetést a Szabad Újság január 20-ai számában olvashatják.

Nagy János képzőművész Rákosszentmihályon született 1935. június 17-én. „Talán nem véletlen, hogy az írók között legalább annyi barátod van, mint a képzőművészek között. Hiszen számos irodalmár kortársaddal együtt koptattad a komáromi gimnázium padjait a múlt század ötvenes éveiben. Bár nem az írás lett a kifejező eszközöd, de ugyanúgy a magyar nép iránti elkötelezettség vezette a vésődet, amikor belefogtál egy-egy kőszoborba, vagy amikor bronzba, vörösrézbe álmodtál egy arcot, legyen az ismert művész, történelmi személyiség vagy éppen egy jelképes kompozíció, amely a létünket, a megpróbáltatásainkat vagy éppen a vágyainkat jeleníti meg nagyon szuggesztíven és szívbemarkolóan.” – mondja Lacza Tihamér a képzőművészről. Nagy János Esterházy János mártír politikusunkat is megformálta.

László Béla Hanván született 1940. július 4-én. „Amikor mi először találkoztunk már 1990-et írtunk és egy érdekes csapatban ültünk egymás mellett: vagy tucatnyi felvidéki értelmiségi azon tanakodott, milyen is legyen a majdani önálló felvidéki magyar egyetem. Nem tagadom, ti nyitraiak – Cornides tanár úrral együtt – kissé másként képzeltétek el a létrehozandó intézményt, mint a többség, de ez igazából nem volt zavaró, hiszen valahogy mindenki úgy vélte akkor, hogy ezek a beszélgetések és viták egy álomról zajlanak, amelyből ki tudhatja, mikor lehet valóság.” – emlékezett vissza Lacza Tihamér. László Béla matematika szakos professzor, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-Európai Tanulmányok karának alapító dékánja több szakkönyv szerzője, de a Cseh/szlovákiai Magyar Művelődés Története című kiadvány második kötetének is a szerzője, amelyből az 1945 utáni korszak felvidéki magyar iskolatörténetét ismerhetjük meg.

Tóth Elemér költő, szerkesztő is Hanván született 1940. január 14.-én. „Költőként indultál, sőt egy novellásköteted is megjelent, végül a hatalom úgy találta, hogyha gyermekverseket írsz, azzal nem veszélyezteted a szocialista társadalom építését. Olykor az efféle kényszerhelyzetek a legösztönzőbb Múzsának bizonyulnak és te egyike lettél a legolvasottabb és a legjobb szlovákiai magyar gyermekversek íróinak.” – így lett a legnépszerűbb gyermekvers írónk Tóth Elemér, emlékezett vissza Lacza.

Tóth Elemér és Szeberényi Zoltán nem vehetett részt a köszöntésen, de az ajándékot a nagykövetség eljuttatja a két személyiséghez.

Zirig Árpád Győrben született 1940. november 16-án. „Tudom, hogy költői pályádon nem egyszer kellett szembesülnöd bírálatokkal, meg nem értéssel, és nemzeti elkötelezettségedet a posztmodern kánon anakronisztikusnak ítélte. De ha fellapozzuk a magyar irodalom történetét, az a fajta szemlélet, amelyet te is képviselsz, folyamatosan jelen van a magyar lírában, bár fórumai elsősorban a vidéki Magyarországon találhatók (…) Írtál te prózát is, elbeszéléseidből egy válogatás is megjelent, de első könyved egy helytörténeti monográfia volt Nagymegyerről, ezt Gyüre Lajossal közösen írtátok. Ha esetleg valaki nem tudná, te a Csallóköz nagy szerelmese vagy (…) többször meséltél nekem érdekes történeteket, amelyeket idős csallóközi emberektől hallottál és tervezgetted is, hogy idővel kötetbe gyűjtöd ezeket” – árulta el Lacza Tihamér.

Duray Miklós Losonc látta meg a napvilágot 1945. július 18.–án. „Prágában találkoztunk először, 1968 izgalmas és sok reménnyel kecsegtető tavaszán. Az akkoriban új alapokon szerveződő magyar ifjúsági mozgalom egyik vezéralakjaként fontos célok megvalósításához kerestél szövetségeseket a prágai magyar egyetemisták körében. Alig 23 évesen már néptribün voltál és a felvidéki magyarság ügyének elszánt szószólója.” – kezdte a visszaemlékezést Lacza. „Geológusnak és geokémikusnak készültél, de ezen a pályán csak rövid ideig működhettél, a tollat viszont kiütötték a kezedből. (…) Az 1983-ban, New Yorkban megjelent Kutyaszorító c. önéletrajzodhoz Csoóri Sándor írt előszót és ez egyszerre kiverte a biztosítékot a husáki Csehszlovákiában és a kádári Magyarországon. Ettől fogva közellenségként tartottak számon és bátor fellépésedet paradox módon még az 1989-es rendszerváltozást követően sem tudták neked sokan megbocsátani.” Duray Miklóst nézeteiért a szocialista diktatúra idején többször is letartóztatták.

Szilva József köszöntése Garamvezekényen született 1945. október 17. –én. „Egyszer a műtermedben beszélgettünk hosszan, de előtte a Duna Menti múzeumban kiállított festményeid között faggattalak arról, mit jelent neked ez a város, miért tartottad fontosnak, hogy megfesd Komárom épületeit, jellegzetes utcáit. A szó nemes értelmében véve megszállott művész vagy, aki felhőtlen nyugalommal kalandozik az egyes történelmi korokban, és vászonra viszi azokat az érzéseket és benyomásokat, amelyeket utazásai vagy olvasmányai során felhalmozott, legyen szó műemlékekről, nagy művészekről, tudósokról, történelmi személyiségekről.” – mondta a képzőművészről Lacza Tihamér.

-nt-

Kép: Neszméri Tünde
Forrás: szabadujsag.com