Jövőre plusz 4 százalék a közalkalmazottaknak

béremelés.JPG

A pénzügyminiszter, Peter Kažimír szerint hamarosan megegyeznek a szakszervezetekkel a közszféra alkalmazottainak béréről.

A szakszervezetek vezetői jövő héten szerdán, november 23-án ülnek tárgyalóasztalhoz a kormány képviselőivel. A megbeszélés témája a 2017-es évi béremelés mértékének meghatározása lesz. A Szakszervezetek Szövetségének Konföderációja (KOZ) mai ülésén tárgyalta az ügyet.

Peter Kažimír úgy véli, meg fognak egyezni, véleménye szerint a fizetések 4 százalékkal emelkednek majd a 2017-es év elején, s szeretnék memorandumba foglalni a 2018-as évi emelkedés mértékét is. A költségvetésben a fedezet megvan az emelésre – nyilatkozta a pénzügyminiszter, ennek köszönhetően nem nő majd a deficit és a költségvetési fejezeteket sem kell módosítani.

Anton Szalay, a szakszervezeti tárgyalóbizottság vezetője is megerősítette, valószínűleg négy százalékos béremelésben egyeznek majd meg a kormánnyal. Szalay szerint 2017 januárjában valorizálják a béreket, azaz emelkedni fognak a fizetések, szeptemberben pedig további két százalékos béremelés várható.

Nagy valószínűséggel megegyeznek majd a kollektív szerződés módosításában, a rövidebb munkaidő bevezetésében és a fizetett szabadság meghosszabbításában is. Egyezség születhet a szociális alapba való magasabb befizetésekről és arról is, hogy a munkaadó járuljon hozzá a munkavállaló nyugdíjalapjához.

Szalay szerint kérdéses a pedagógusok bérének emelése, mind a közoktatásban, mind a felsőoktatásban, erről ugyanis a pedagógusok szakszervezete külön tárgyal a minisztériummal. A KOZ ma délutáni tárgyalása mandátumot ad majd a tárgyaló bizottságnak a megállapodás aláírására – mondta el Szalay a TASR-nak nyilatkozva.

http://felvidek.ma/2016/11/jovore-plusz-4-szazalek-a-kozalkalmazottaknak...