Habsburg György időnként ellátogat Pozsonyba, Budapesttől néhány kilométerre lakik, és több rendezvényre is eljár Bécsbe. Szívesen megy a monarchia városaiba. Teszi ezt az uralkodói család sarjaként, de önszántából foglalkozik politikával, és nem kényszerből, mint elődeinek, az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodóinak kellett. Habsburg Györggyel beszélgettünk.

Mit jelent önnek Pozsony?

Nagyon sok uralkodót koronáztak meg Pozsonyban, ezért a családom történetének szempontjából nagyon fontos helyszín. Sajnos, ritkán járok Pozsonyba.

Szeretne gyakrabban visszajárni a koronázó városba?

Nagyon szeretnék a családommal együtt jönni. A gyerekek már elérték azt a kort, amikor már őket is érdekelné. Amíg kicsik voltak, addig nem láttam értelmét, hiszen a kisgyermekeket még nem érdeklik a múzeumok. De most már elég érettek ahhoz, hogy meg lehessen nekik mutatni a családunk számára olyan fontos helyeket, mint amilyen Pozsony is.

Mi jut eszébe Budapestről?

Budapest a főváros, egy központ. Magyarországon, Sóskúton lakom, ami huszonnyolc kilométerre van a fővárostól. Ezért otthonnak is nevezhetem, és logisztikai központnak is, hiszen sokat utazom. Tehát Budapest az a hely, ahonnan elindulok, és ahova hazajövök.

Bécsről mi jut eszébe?

Egy kicsit ugyanazt mondhatom, mint Pozsonyról, egy történelmi hely. A város összekapcsolódik a családom történetével. Gyönyörűen rendben tartják. Sosem éltem Bécsben, de rengeteg rendezvényre eljárok. Egy olyan város, amivel összeköt a családunk múltja, de nekem nincs vele személyes kapcsolatom.

IV. Károly portréját is láthattuk. Pozsonyban, a Habsburg uralkodókat bemutató kiállításon. Ő volt az utolsó magyar király. Milyen példát adhat ő, illetve a többi Habsburg uralkodó a mai kor emberének?

Ez egy olyan kérdés, amelyre komoly, kilencven perces monológgal lehet csak válaszolni és elkezdeni a történelemórát a tizenharmadik században (nevetés). De nem ez a cél. A nagyapám nagysága akkor vált nyilvánvalóvá sokak számára, amikor boldoggá avatták. A boldoggá avatás egy olyan szertartás, ahol az egész életével foglalkoznak. Megkérdezték a pápát, miért avatott boldoggá egy uralkodót, aki csupán két évet uralkodhatott. Az ő célja ez alatt a két év alatt az volt, hogy a világháború véget érjen, hogy béke legyen. Számára a cél eléréséhez vezető út sokkal fontosabb volt, mint magának, a célnak az elérése. Ma sokan csak a célt nézik, hogy sikerült-e azt bármi áron elérni. Nem foglalkozunk kellően az emberséges küzdelemmel. A nagyapám nagyon vallásos ember volt. Ő az egész család példaképe, azt mutatja az élete, meg kell próbálni a legjobb tudásunk és lelkiismeretünk szerint tenni a dolgunkat.

Kép és szöveg: Neszméri Tünde

(Megjelent a Szabad Újság november 19-i számában.)