Pozsonytól nagyjából 80 kilométerre, Csornától 10 kilométerre délre fekszik Szil. A Horvátország felé vezető főút keresztül szeli, mégis alig tudunk valamit erről a takaros magyarországi faluról. A helyiek ugyan panaszolják: kevés a munkahely, mennek el a fiatalok, de a település él, virágzik. Ámulok és bámulok azon a sok rendezvényen, amit ebben a faluban megszerveznek. Persze jól működő civil szervezetek és ugyanilyen lelkes népművelők, néptáncosok, citerások nélkül ez nem menne.

Amikor először voltam a településen, hagyományos lakodalmast tartottak, mindennel együtt, ami régebben szokás volt egy lakodalomban, a kalács és sütemény osztogatástól a menyegzői menüig, tánccal, vőféllyel együtt. A hitelesség kedvéért, még a pap is összeadta a főszereplő párokat.
Az idén is több rendezvényük volt már, többek között egy aratófesztivál, ahol szintén a hagyományőrzésé volt a főszerep. A búza megáldásától kezdve a kaszálásig és cséplésig mindent láthattak a kíváncsiskodók. Az érdekesség kedvéért még pálinkát, bort és ételt is hordtak az aratóknak kis kosarukban a lányok. A sziliek pedig méltán büszkék teljesítményükre. Tekintsünk bele egy kicsit a falu múltjába, mely sokkal fényesebb volt, mint a mostani helyzetük, de az utcák még ma is visszatülrözik a régi szép időket. Szil, mely valaha mezőváros volt, a Kisalföld középső részén, a Rábaköz központjában fekszik. A község nevére vonatkozóan az 1230. évi okiratban történik először említés "Zyl" néven. Feltehetően a községet birtokló család nevéről nevezték el. A szájhagyomány szerint Szil valójában „szélet" jelent (a Hanság mocsárvilágának a széle ugyanis akkoriban egészen Szilig ért).
A rómaiak időszámításunk előtt 15 körül jelentek meg ezen a területen. A község határában igen fontos római útvonal vezetett. A római út déli oldalán, a Linkó-patak partján létesültek azok a római majorságok, amelyeknek nyomai a falu határában ma is megvannak. A régi római út mellett állhatott az a sírkő is, melyet a szili templom falában talált meg Draskovics Gyula 1593-ban. A felirat szerint a sírkövet egy Brigetio (Újszőny) légióbeli veterán katona állította több családtagjának emlékére. A sírkövet valószínűleg újrahasznosították, mikor a templomot építették.
A Szilsárkány felé eső határrészen korábban működött homokbányában talált leletek (csontmaradványok, edények, gyöngyszemek stb.) arról tanúskodnak, hogy a község területén i. sz. VI-VIII. században avarok éltek. A nagy kiterjedésű lelőhely azt bizonyítja, hogy a község ebben az időszakban is népes volt. Régi oklevelek szerint Szil a középkorban mezőváros volt, és ez a jellege egészen a XIX. század végéig fennmaradt. A Nyugat-Dunántúl két legnagyobb városát, Győrt és Szombathelyt összekötő útvonal felezőpontján fekvő község a Rábaköz legnépesebb települése volt. A kocsin és lóháton közlekedő kereskedők éjszakára itt pihentek meg. Néha több napon keresztül is itt maradtak és értékesítették áruikat, hiszen a településnek már a középkorban is vásártartási joga volt.
Az 1848-as események Szil lakosságát is fellelkesítették. Annak ellenére, hogy itt a nyugati országszélen érvényesülhetett az osztrák befolyás, Kossuth hívó szavára 38 szili lakos állt be a honvédő seregbe. Az ő emléküket is őrzi az aradi vértanúk emlékhelye, mely a Trianon-emlékművel szemben, a főút melletti parkban található. Az aradi emlékmű egy összeboruló csupasz fa, de mögötte 13 fa látható, mely az október 6-án Erdélyben kivégzettekre emlékeztet, és persze velük együtt minden hősre.
A településen minden magyar vonatkozású eseményről megemlékeznek. Van szobra Szent István államalapítónknak, ami nem messze a katolikus templomtól található. Van emlékoszlopa az első és második
világháborúban elesett hősöknek és az 1956-os forradalomnak is emléket állítottak. A templom messziről, a főútról is jól látható, hiszen még a 19. század végén épült, mikor a település még mezőváros volt. Szilben már az államalapítás után is állhatott egy templom, amire a piacjog meglétéből következtetnek. Az első írásos említés egy templom létezéséről 1310-ből való. Ez az oklevél a korabeli szili plébános nevét őrizte meg. A plébánost Lukácsnak hívták. Bár templomról nem tesz említést az oklevél, de plébános nem képzelhető el templom nélkül. Szil templomáról először XX. János pápa 1415-ben kiadott bullájából értesülünk. E szerint Szilben Szent Vencel tiszteletére plébániatemplom volt. A mai templomot a 19. század végén, rekord gyorsan építették a sziliek. Az új templom építésére az addig használt épület rossz állapota adta az okot. 1890. január 6-án kapták meg az engedélyt Isten házának építésére, melyet az év október 12-én fel is szenteltek. Az összefogásnak köszönhetően tehát tíz hónap alatt elkészült az Utolsó vacsora elnevezésű templom. Az épület robusztus, egyhajós, neoromán stílusban épült, melyet többször is felújítottak.
Nem messze a templomtól egy régi zárda épülete áll, mely ma is impozáns épület. A második világháború után is használták még iskolaként, egy ideje azonban üresen áll. A faluban igény lenne az épület felújítására, öregotthon üzemelhetne az óriási épületben. De mint minden településen, itt is hiányzik a pénz.
A helyi nyugdíjasklubban is zajlik az élet, szinte állandó jelleggel nyitva tartják kapuját. A településről fotókiállítás is látható. Minden gondnak, és a falu elöregedésének ellenére látni, hogy Szil egy szerethető és jól élhető település. Tisztelik a hagyományokat és a történelmet, de előre is tekintenek. Iskolája és óvodája jól felszerelt. Kultúrháza és művelődési intézményei élettel teliek.

Szabad Újság, 2013.08.21.

1848-49-es zászlótartó

A két szalmabábu nem csak aratófesztiválkor várja a Szilbe érkezőket

A régi zárda épülete

A szili templom oltára

A trianon emlélmű

Államalapító királyunk szobra

Az aradi vértanúk emlékhelye

Aratók