Dobos László Emléknapot rendeznek Királyhelmecen

A Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás Dobos László Emléknapot szervez október 17-én Királyhelmecen Dobos László születésének 85. évfordulója alkalmából. Az emlékülésre a Bodrogközi Magyar Közösség Házában kerül sor.

Az emléknapon a Mécs László Polgári Társulás kezdeményezésére, több szervezet és magánszemély összefogásának köszönhetően, a Fő utcai emlékparkban 15 órakor felavatják Dobos László szobrát, Borsi Antal sárospataki szobrászművész alkotását. Avató beszédet mond Koncsol László József Attila-díjas író-költő, és az ünnepségen közreműködik Dobos László több pályatársa, tisztelője - közölte a Felvidék.mával Pogány Erzsébet, a Dobos László Emlékbizottság ügyvivője.

Az emléknap délelőtt 10 órától Dobos életét és munkásságát bemutató emlékkonferenciával kezdődik. A Lorántffy Zsuzsanna Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás által szervezett szimpóziumra előadóként meghívást kapott többek közt Gróh Gáspár, Duray Miklós, Pomogáts Béla, Tamás Menyhért és Vári Fábián László. Este 19 órától pedig a Boráros Imre Színház előadásban bemutatásra kerül Csáky Pál Hit és Hűség című színpadi játéka.

Dobos László halálának első évfordulóján, 2015. július 25-én jelent meg a közlemény arról, hogy Dobos László özvegyének felkérése alapján, márciusban Dobos László Emlékbizottság alakult. Kezdetben 12 tagja volt a bizottságnak, a közlemény megjelenése után további öt intézmény csatlakozott. Az emlékbizottság tagjainak célja, hogy őrizzék a felvidéki közösség kiemelkedő személyiségének emlékét, és írói, közéleti tevékenységének eredményeiből merítve, a felvidéki közösség fejlődését segítsék.

A Dobos László Emlékbizottság tagjai:
A családtagok: özv. Dobos Lászlóné és két gyermeke, Dobos Éva és ifj. Dobos László
Szesztay Ádám, Magyarország főkonzulja - Kassa
Bárdos Gyula, a CSEMADOK országos elnöke - Pozsony
Juhász Judit, a Magyar Művészeti Akadémia szóvivője - Budapest
Lauer Edith, az Amerikai Magyar Koalíció tiszteletbeli elnöke - Cleveland
Kubicska Kucsera Klára, művészettörténész - Besztercebánya
Csurgó Dezső, a Mécs László Polgári Társulás elnöke - Királyhelmec
Pásztor István, a Lórántffy Zsuzsanna Bodrogköz Fejlesztésért Társulás elnöke - Királyhelmec
Szakál Gábor, a Dobos László Irodalmi Társaság képviseletében - Kassa
Neszméri Tünde, a Szabad Újság főszerkesztő-helyettese
Pomogáts Béla, az Anyanyelvi konferencia tiszteletbeli elnöke - Budapest
Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke - Budapest
Nagy Erika, Szlovákiai Magyar Írók Társaságának titkára - Dunaszerdahely
Szalay Zoltán, az Irodalmi Szemle főszerkesztője - Pozsony
Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért igazgatója - Pozsony.

Felvidék Ma