Az ellenzék próbálkozik, a Most-Híd nem szavazhatja meg a diszkriminatív ellentörvény módosítását

Ondrej Dostál, az SaS frakciójának tagja ismételten szeretné módosíttatni az állampolgársági törvényt. Dostál párttársaival Peter Osuskýval, Martin Poliačikkal és Martin Klusszal, illetve Zuzana Zimenová és Viera Dubačová független képviselőkkel terjesztik be a módosítást, és még a márciusi ülésszakban tárgyalnának arról. A törvény a régi állapotok visszaállítását tenné lehetővé.

2010-ben a magyar állampolgársági törvényre válaszul a szlovák parlament megalkotott egy ellentörvényt, amelynek következtében mára több mint 1700-an veszítették el állampolgárságukat. A törvényt sokan kritizálták, de megváltoztatni ezidáig nem sikerült.
Szlovákia is ad állampolgárságot az idegeneknek

Nagy Dávid jogász már korábban is kifejtette, hogy a régi törvényhez való visszatérés lenne a jó megoldás, hiszen Európában standard eljárás, hogy egy személy több országban rendelkezik állampolgársággal. Sőt, Szlovákiában is élnek olyanok, akik több országnak az állampolgárai, ugyanis házasság útján, születéssel is szerezhető állampolgárság, illetve ha valaki Szlovákiában kérte az állampolgárságot, akkor azt a szlovák hatóságok megadták, és az eredetit ez miatt senki nem veszítette el – mondta a jogász.

Nagy Dávid szerint a törvény diszkriminatív: „ugyanis kategorizálja a polgárokat olyanokra, akiknek lehet és olyanokra, akiknek nem lehet kettős vagy akár többes állampolgárságuk. Egyszóval, nálunk is természetes a kettős vagy többes állampolgárság, kivéve abban az esetben – amikor a polgár önszántából kérvényezi és megkapja egy másik ország állampolgárságát.”
Segíthet a brexit

A szlovák ellentörvény már majdnem hét éve életbe lépett, azóta 1707 személyt fosztottak meg a szlovák állampolgárságtól, miután felvette egy másik ország állampolgárságát. A legtöbben a cseh, a német, az osztrák és a brit állampolgárságot vették fel. A törvényt a szlovák honatyák azért hozták, mert meg akarták akadályozni, hogy a magyar nemzetiségű személyek tömegesen felvegyék a magyar állampolgárságot, de mindössze 88-an veszítették el a szlovákot a magyar miatt.

Dostál szerint a módosítással szeretnék a Nagy Britanniában élő szlovákokat segíteni, hiszen az ott élőknek most el kell dönteniük: felveszik-e a brit állampolgárságot, amivel elveszítik a szlovákot vagy megkockáztatják, hogy nem kapnak munkavállalási engedélyt a brexit után a szigetországban. A brit statisztikák szerint nagyjából nyolcvanötezer szlovák állampolgár él az Egyesült Királyságban. Dostál úgy véli: nem lehet érdeke Szlovákiának, hogy ilyen sok állampolgárát elveszítse egy olyan jogszabály miatt, amely teljesen értelmetlen.
Az eset paradoxona

Korábban a Most-Híd képviselője, Gál Gábor is kiállt az állampolgárságuktól megfosztott magyarok mellett. Mára a helyzet változott, a törvény módosítása Gál szerint az ellenzék magamutogatása. Elismeri, vissza kellene térni a 2010 előtti állapotokhoz, de mivel a koalíciós partnereik nem hajlandóak a jogszabály módosítására, ezért a Most-Híd valószínűleg ismételten nem fogja megszavazni az indítványt, mint ahogyan 2016 áprilisában sem szavaztak a törvényről. A koalíciós szerződésben ugyanis lefektették, ezt a kérdést a Most-Híd nem fogja feszegetni.

Felvidék.ma
2017.03.06.