A hét elejét egy kiállítás megnyitóval kezdtem. Mármint nem én nyitottam meg, hanem a pozsonyi Csemadok épületének nagytermében nyílt meg egy kiállítás, melynek címe A maszk mögött, a kiállítás a mohácsi busójárásól szól, és a megnyitón a képek készítője Minorics Tünde mesélte el, hogy mit is jelentenek számára ezek a képek, és mit jelent számára a busójárás, mint mohácsi születésű emberkének. Mohácsi Tünde úgy beszélt a képekről, olyan szeretettel, mint egy édesanya a gyermekéről, elmondta, hogy a képeket több ezer fotóból válogatták ki, mert az etnográfusok általában nem tudnak fényképezni, de ezekre a képekre a fotósok is azt mondták, hogy megéri őket kihívni, és kiállítást összeállítani belőlük. Azt tapasztaltuk látva a képeket, hogy ez egy "férfi" szakma, de egy-egy lány is résztvesz a felvonuláson, melyről eddig többen azt mondták, hogy ez már csak egy turista látványosság, ezért talán nem is érdemli meg, hogy felvegyék az UNESCO emberiség szellemi kulturális örökségei közé, de mint fotós, és mint néprajzos azt tapasztalta, hogy a szervezők a busókhoz alkalmazkodva alakítják ki a programot, mert ez igenis szívből jön, és nem azért csinálják, mert akkor a várost ötvenezer ember özönli el az atrakció miatt, hanem éppen fordítva történik. Ezek az emberek erre "pazarolják" el a szabadságaikat (ezt meg tudom érteni, hiszen én is rendezvényekre "pazarolom" el a szabadságaimat), egész évben erre készülnek, csinálják a maszkokat, és megpróbálják úgy kitalálni az egészet, hogy néha még a társaik sem ismerik fel őket.
Az egész busújárás arról szól, hogy ezek az emberek ezt szívből és szereteből csinálják, és örökítik át gyermekeikre.