A karácsonyi ünnepek jegyében

74c476d9a96e11bb56f923603f2e8e3d.jpg

Egy nagyon szép hétvége van mögöttem.
Szombaton 10-én, egy éppen két hónapos munkával töltött, tárgyalásokkal, egyeztetésekkel tűzdelt időszak lezárásaként községünk, Dunaújfalu végre aláírt egy testvértelepülési egyezményt a magyarországi Szil községgel. Az ünnepélyes aláírást követően, testvéreinket elvittük egy kis falu nézésre, ahol nekem volt szerencsém bemutatni községünket. Elsősorban a régi, dicsőséges múltról meséltem, hiszen a jelent a faluban járva megtapasztalták. Az ünnepélyes aláírás után kimentünk a Mikulás ünnepség helyszínére, ahol a helyi óvodások és iskolások után egy színvonalas programmal mutatkoztak be községünknek a szilek. A rábaközi táncokat előadó csoporttal a közönség együtt táncolt, de a citera zenekar fellépése alatt is megmozdultak a lábikók, elsősorban a kisgyermekek élvezték az előadást.



A vasárnapi napon, délután Szencen a magyar iskolák Karácsonyi koncertjén vettem részt, a Csemadok helyi szervezet ismét kitett magáért. A karácsonyi program után az MKP "előkampány" programja következett, ahol is elsősorban a közönség véleményére voltunk kíváncsiak. Akik több problémát felvetettek, többek között a déli régió felzárkóztatását, a magyarsággal szembeni állami diszkriminációt is. A felvetett problémákat Németh Gabriellával és Bárdos Gyulával együtt hallgattuk végig, természetesen a főbb problémákat, kéréseket felírtam, hogy megoldásokat találjunk a problémákra.