A jó zene világvallás

Halmos ek.jpg

A XLIII. Szenczi Molnár Albert Napok keretén belül Boldogfán és Jókán is fellépett a mosonmagyaróvári Halmos László Énekegyüttes.
A boldogfai templom ősi falai között az együttes vezetője elmondta, 1989 októberében alakultak meg, csupán egy évvel később vették fel Halmos László nevét, akivel nagyon jó kapcsolatokat ápoltak. Jelenleg 9 fővel működnek, ének- és zenetanárok alkotják az énekkart. Jártak már vendégszereplésen Olaszországban, Németországban, Dániában és Szlovákiában is több koncertjük volt már. Boldogfán, mivel a koncert templomban volt, elsősorban egyházi énekeket adtak elő, mély átéléssel, ugyanakkor nagy örömmel. Többek között 15. és 16. századi énekeket, de 20. századi műveket is elénekeltek, többek között Kodály Zoltán és Halmos László szerzeményeit. Az együttes egyik tagja, a látássérült Lakatos Tamás pedig zongora előadásával kápráztatta el a közönséget. Az énekkar tagjai József Attila gondolataival búcsúztak: „A nagy szavak nem érnek semmit, Elszállnak, mint őszi szél, De a szeretet, ha tiszta szívből fakad, Elkíséri az embert, amíg él” Azok, akik végighallgatták a koncertet, érezték, ha szeretetből énekel valaki,
szívhez szól, megnyugtat. A rendezvényt a Pozsony Megyei Önkormányzat támogatta. A koncert után a jelenlévő civil szervezetek
megkoszorúztak a hősi halottak emlékművét, ezzel tisztelegtek a szervezők az aradi vértanúk és a többi szabadságunkért halt hősök emléke előtt.

Szabad Újség, 2012. október 24.