A déli régiók felemelkedéséért

Nemrégiben látott napvilágot egy közvélemény kutatási eredmény, mely szerint Cziprusz Zoltán a Via Nova – ICS alelnöke a nyolcadik leghitelesebb szlovákiai magyar politikus. Az alelnök mindössze 27 éves, de Gömör szerte ismert közösségi személyiség, talán ennek is köszönhető a felmérés eredménye.

Minek tulajdonítod azt, hogy egy felmérés szerint a nyolcadik leghitelesebb felvidéki magyar politikus vagy?

Őszintén szólva én is meglepődtem, mikor megláttam ezt az eredményt. Úgy érzem, hogy ez az eredmény nem csak az én sikerem, illetve nem csak az én tevékenységemnek köszönhető, hanem az egész Via Nova – ICsnek. Ez az elmúlt időszak, az elmúlt évek gyümölcse, hiszen több témában állást foglaltunk, így például a migráns kvóták ellen. De szót emeltünk a kivándorlás ellen is, a déli járások nagy része ugyanis lassan elnéptelenedik. De a család védelmében is megfogalmaztuk nézeteinket, valószínűleg ezek mind hozzájárultak ehhez az eredményhez.

Lesz külön programja a Via Nova – ICs jelöltjeinek?

A szervezet januárban mutatja majd be programját, amely nagyban ráépül a Magyar Közösség Pártjának programjára, viszont kiemelt figyelmet fordítunk a fiatal generációt érintő kérdésekre.

Elsősorban saját régiódban, a Gömörben tevékenykedsz. Mik azok a problémák, amiket mindenképpen meg kellene oldani.

Gömröben minden országos probléma hatványozottan jelen van. Az egyik ilyen a magas munkanélküliség és a nem megfelelő infrastruktúra. Mivel az úthálózat az egyik alappillére a befektetéseknek, mindenképpen szükségünk lenne egy gyorsforgalmi útra, amely összekötné Pozsonyt és Kassát. Tehát fontos egy déli gyorsforgalmi út kiépítése. Sajnos tömegesen vándorolnak el a fiatalok, hiszen nem találnak munkát. Ez egy óriási probléma. Ezért meg kell próbálnunk hazahozni a fiatalokat, amit egy startlakás programmal lehet megvalósítani. Ezt mi Rimaszombatban már el is kezdtük. A családi adókedvezmény bevezetése is segítheti a gyermek vállalását, ezért ezt is támogatjuk. Nem mellékesen, ha több magyar gyermek születne, az iskolák, köztük elsősorban a falusi kisiskolák helyzete is megoldódna. Ebből is látni, hogy a dolgok összefüggenek, ezért van szükség arra, hogy segítsük a déli régiók felemelkedését.

Neszméri Tünde
Szabadujsag.com