Kiemelt

A pozsonypüspöki illetőségű Pék Zoltán munkásságát Magyar Arany Érdemkereszttel jutalmazta a magyar állam. A Szent István napján átadott díjról, érzéseiről és az újságíró szakmáról beszélgettünk vele a kitüntetés kapcsán.

- Kitüntetést kapni, ezzel elismerni egy ember munkáját talán a legnagyobb dolog a világon. Nem adatik meg mindenkinek. Mit érzett, mikor átadták a díjat? Milyen gondolatokat fogalmazott meg önmagában abban a pillanatban, mikor megtudta a hírt?
- Maga a díjátadás, vagy ha az ember ilyen magas elismerést kap, felemelő és fantasztikus érzés. Talán azt a pillanatot mondanám el, amikor megtudtam, hogy megkapom ezt a díjat. Augusztus 4-én, éppen szabadságon voltam Balatonfüreden, nem fogom elfelejteni soha azt a pillanatot. Őrült nagy hőségek voltak akkor. Kijöttem a vízből és láttam, hogy valaki keresett. Magyarország pozsonyi nagykövetségéről hívtak, közölték velem ezt a hírt. Akkor 38 fok volt és én fázni kezdtem. Most is, ha rágondolok, feláll a szőr kezemen. Kimondottan fáztam. Leírhatatlan érzés volt, mert az ember fején akkor minden átfut. Belém égette magát egy kép, amikor ezt hallottam, néztem a tájat, szemben van Tihany, a dombok, az apátság. Eszembe jutott, hogy fel kellene hívnom édesanyámat, zavarodott voltam, hiszen akkor
másik pillanatban eszembe jutott, hogy édesanyám két éve meghalt. Imádkozni kezdtem, hívő ember vagyok. Tudatosítottam, már csak a jó Istenen keresztül üzenhetek neki.

- Mit gondol, miért kapta meg a kitüntetést?
- Szerencsés embernek érzem magam, hiszen 18 éves korom óta az elektronikus médiában dolgozom. Rádió, Tv, majd ismét rádió majd TV, mind a kettőt nagyon szeretem. Jövőre lesz 30 éve, hogy létezik a STV magyar adása. A csehszlovák és a magyarországi tévében is akkor indultak a nemzetiségi adások. Igaz akkoriban az még nem a magyar nemzetiségről szólt, hanem ahogy a neve is mondta: a hét eseményei magyar nyelven. Talán azzal, hogy az akkor elindult, jutottunk el oda, hogy ma színvonalas a szlovákiai magyar tévézés. Gondolok itt a sok kitűnő regionális TV-stúdiókra is. Ha nem is ebből indult, de szerepe volt benne.

- Ha most visszagondol életútjára, van, amit másként csinálna?
- Ha lenne rá mód, és megismételhetném, azt hiszem, semmit se csinálnék másként. Ha belegondolok, talán csak egy dolgot… Soha nem volt jogosítványom, nem bánom, hiszen lehet élni nélküle, szeretek vonatozni, buszozni. Sok információt szerzek így, hallgatom az embereket. De talán ezt az egy dolgot pótolnám az életemben, megszerezném a jogosítványt.

- Ahogyan beszél róla, látni, hogy szereti, amit csinál. Az újságírónak tájékozottnak és közösségi embernek kell lennie. Ön szerint mitől lehet jó egy újságíró?
- Az a jó, hogy mindenki más. Egy nagyon fontos, nyitottnak kell lenni, közösségi életet kell élni. Például nekem mindenről tudnom kell, ha valaki valamit mond és nekem az új, akkor szinte rosszul érzem magam, hogy én ezt még nem tudtam. Informáltnak kell lenni, este 6-kor elkezdem nézni a Duna TV híradóját és 8 kor befejezem a szlovák tv-k híradójával. 30 éve mikor elkezdődött a csehszlovák TV magyar adása, végig jártuk az országot, Kisgérestől Éberhardig. Tudom, hol vannak a településeink, rosszul érezném magam, ha valamelyikről nem tudnék. Azt mondhatom, hogy az egész Felvidéken otthon érzem magam. Ha az újságíró tájékoztat, akkor empatikusnak is kell lennie, hogy jól tájékoztasson. És jó, hogy gondolatban vissza tudok menni akár évtizedeket is, ez a pozitív az előrehaladott korban.

- Mi indította el az újságírói pályán?
- Véletlen. Amikor befejeztem a gimnáziumot, jogra jelentkeztem, de nem vettek fel. Szerkesztőt kerestek a rádió magyar adásába, ugyan csak érettségivel, de segédszerkesztőként felvettek. Akkor a nagy öregek, akik ott dolgoztak, akik közül már sajnos senki nincsen közöttünk, megtanítottak a szakmára, és megszeretették velem. A következő évben már nem jogra, hanem újságírásra jelentkeztem. A felvételi sikerült. Akkor az emberekben láttam az alázatot, szakmaiságot, ezt a munkát nem lehet alázat nélkül végezni. Amikor a rádióban dolgoztam főszerkesztőként, megismertem olyan fiatalokat, akik kellő tudással és alázattal rendelkeznek. Véletlennek köszönhetőn lettem újságíró, vagyis hívő emberként azt gondolom, a Jóisten nekem ezt szánta. Megpróbálom ezt kamatoztatni.

Szabad Újság, 2012.augusztus 29.