Radičová közbeszólt: Nem szüntetik meg az emelt összegű gyermekágyi segélyt

A közfelháborodást követően tegnap Iveta Radičová miniszterelnök Jozef Mihál munka-, szociális és családügyi miniszter kíséretében jelentette be a sajtónak: megmarad az emelt összegű gyermekágyi segély az 1-3. gyermek megszületésekor. A miniszter is visszavonta egy nappal korábbi sajtóértekezletének lényegét, mely éppen arról szólt, hogyan és miből fog az adott rendszeren belül 60 millió eurót úgy átcsoportosítani, hogy a kisgyermek hároméves koráig minden szülő 180-190 eurós havi gyermekgondozási segélyt kapjon.

Az MKP elnöksége aggodalmát fejezi ki, hogy a kormány a fiatal családokon spórolna

mkp1.jpg

A Magyar Koalíció Pártjának elnöksége aggodalmát fejezi ki, hogy a szociális misztérium a kisgyermekes családokon spórolna. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a hírek szerint a Jozef Mihál (SaS) által vezetett tárca fel akarja számolni az emelt összegű gyermekágyi segélyt, és az első három gyermek után kapták a szülők. A gyermekágyi segély így mindössze 151,37 euró lenne a mostani 678,49 euró helyett. Az az érzésünk, hogy a kormányfő erről a kérdésről szeretne társadalmi vitát nyitni, mivel a sajtón keresztül üzengetnek egymásnak a miniszterrel.

SMK má obavy zo sporenia na mladých rodinách

mkp2.jpg

Strana maďarskej koalície má obavy z toho, že ministerstvo sociálnych vecí a rodiny chce sporiť na mladých rodinách.

Neszméri Tünde: A Szlovák Köztársaság kormányprogramjának szociális fejezetéről

neszmeritunde180.jpg

A Szlovák Köztársaság kormányprogramja általános. A program a választási programokhoz hasonlít, amelyben a pártok felvázolják a problémákat, amelyeket meg kell oldani, de azt nem tudjuk meg, hogyan szeretné a kormány megoldani a gondokat.

A sajtótájékozatóról részletesebben

mkp4.jpg

Az MKP a kormányprogramot értékelte
Egy nappal a kormányprogram parlamenti vitája előtt a Magyar Koalíció Pártja maratoni, két órán át tartó sajtótájékoztatón értékelte a dokumentumot. A kormányprogram egészét a párt országos tanácsának elnöke, Bárdos Gyula jellemezte. Nem titkolta, hogy vannak pozitív elemek benne, de a konkrét vállalásokat illetően igencsak szerényre sikeredett.

További hírek a tegnapi sajtótájékozatónkról (szlovákul)

mkp3.jpg

Strana maďarskej koalície (SMK) považuje Programové vyhlásenie vlády za málo konkrétne a veľmi všeobecné. Predseda Republikovej rady SMK Gyula Bárdos ho označil za „nemastný-neslaný program krehkej vlády“.

Sajtótájékoztatót tartottunk a kormányprogramról: ezt írja a Felvidék Ma

pv-tunde150.jpg

Egy nappal a kormányprogram parlamenti vitája előtt a parlamenten kívüli Magyar Koalíció Pártja maratoni, két órán át tartó sajtótájékoztatón értékelte a dokumentumot. A kormányprogram egészét a párt országos tanácsának elnöke, Bárdos Gyula jellemezte.

Nem titkolta, hogy vannak pozitív elemek benne, de ami a konkrét vállalásokat illeti, azokat tekintve igencsak foghíjas.

Sajtótájékoztatót tartottunk a kormányprogramról: ezt írja a BUMM

mkp1.jpg

MKP: a kormánykoalíció vagy titkolja a terveit, vagy nincs elég bátorsága
A párt szerint túl általános a program, nincsenek konkrétumok

Az MKP szerint sok az általánosság a kormány programjában, s több kampányígéret is feledésbe merült. Több esetben viszont a megvalósítás módja maradt ki a programból.

Az MKP elnöksége a kormányprogram részleteire reagált. Az elnökség egyes tagjai a szakpolitikai területek mentén mondák el meglátásaikat.

Jó tudni: A gyermekek után járó adóbónusz

A nyári hónapokban sok olyan szülőben felmerül a kérdés, akinek gyermeke befejezte iskolai tanulmányait, hogy meddig kaphatja a családi pótlékot és az adóbónuszt. Az iskolaév hivatalosan július 1-jétől augusztus végéig tart, tehát, ha valakinek májusban leérettségizett a gyermeke és szeretne tovább tanulni, abban az esetben augusztus végéig alanyi jogon jár az adóbónusz és a családi pótlék is.

Milyen szerződések alapján vállalhatnak nyári munkát a diákok

A nyári időszak a szezonális munkának is kedvez, több diák vállal ilyenkor nyári munkát, hiszen sok a szabadságoló dolgozó, akiket helyettesíteni kell, illetve sok büfé, étterem ilyenkor üzemel csak, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy általában a kinti munkáknak is ez az időszak kedvez, sok fiatalt látni ilyenkor a földeken, illetve az építkezéseken is.