Jezsuita egyetemek Nagyszombatban és Kassán

Morovics.jpg

November 14-én, a Városi Kulturális Napok keretén belül szervezték meg Pozsonyban A jezsuita egyetemek természettudományos oktatása a 17-18. században című előadást. A rendezvény szervezője a Csemadok ligetfalusi alapszervezete volt.

Csökkenő arányok, beköltöző szlovákok

A Pozsony környéki magyarok sokszor mondják, hogy nagyon sokan költöznek be erre a területre a keletről érkezők, illetve a fővárosból kiköltözők közül. A települések problémáiról a lap hasábjain a nyár folyamán már írtunk. A népszámlálási adatok még így is sok mindenkit megleptek. Pozitív eredményről alig lehet beszélni.

Embermentők Magyarországon és Szlovákiában

Embermentők Magyarországon és Szlovákiában címmel szerveztek konferenciát Somorján november 21-én a Fórum Intézetben. Az idei évet a Magyar Országgyűlés Raoul Wallenberg emlékének szentelte. A 100 éve született svéd diplomata Budapesten több ezer ember életét mentette meg a holokauszt borzalmaitól, ennek tiszteletére a magyar és a svéd kormány emlékbizottságot hozott létre, hogy a hős emlékét ápolják.

Véget értek a Szenci Molnár Albert Napok

SZMAN zaro.jpg

November 10-én értek véget a Szenczi Molnár Albert Napok. A programsorozat még október 5-én kezdődött, Szenczi Molnár Albert Béke téri szobrának megkoszorúzásával. November 9-én mutatták be Móricz Zsigmond Sári bíró című darabját. A szenci kultúrház megtelt, a Jókai Színház előadásában ugyanis a szenci Bárdos Judit játszotta az egyik szerepet.

Sok a feladat, kevés a pénz

Nemeth GAbriella.jpg

A megyei önkormányzatok munkájáról sokkal kevesebb szó esik, mint amennyire döntéseik befolyásolják életünket. A megyei szintű utak karbantartásán túl nagyon sok feladatot látnak el. Németh Gabriellával, a Pozsony megyei önkormányzat alelnökével beszélgettünk.

Annak ellenére, hogy a megyei önkormányzatok döntései érintik a lakosságot, a jogkörökről nagyon keveset tudnak az állampolgárok. milyen feladatai vannak a megyének?

Értékeinkről

feli templom.jpg

Manapság, amikor a határon átnyúló együttműködések korát éljük, ritkaságszámba megy, hogy olyan pályázatokról essen szó, ami a szépségre és az értékekre irányítja a figyelmet, és nem csupán a gazdasági fejlődést kívánja elősegíteni.

Pozsony már a karácsonyra készül

karacsonyi kep.jpg

Pozsony belvárosában már november 9-én felállították azt a karácsonyfát, amely november 23-ától, a karácsonyi vásár megkezdésétől, egész január 6-ig fényárban áll majd a főtéren. Az idei fenyőfát egy récsei család ajándékozta a fővárosnak, hét ajánlatból esett a 40 éves lucfenyőre a választás – mondta el Ľubomír Andrássy, a pozsonyi önkormányzat szóvivője.

Oroszvári kálvária

Oroszvar.jpg

A magyarság múltjának kétségkívül vannak árnyas oldalai. Az egyik ilyen a trianoni békeszerződés, mely a magyarok lelkébe nem sok békét hozott. Ezt követően a bécsi döntéssel módosultak a határok, de a második világháború lezárása ismét igazságtalan békét hozott Magyarországnak. Ekkor került Csehszlovákiához Oroszvár is, mely azóta Szlovákia fővárosának részévé vált.

Felújítják a zsinagógát

zsinagoga.jpg

A szenci zsinagóga szebb időket is megért már. Miután hosszú egyeztetés és jogi vita után sikerült Pozsony megyének megvásárolnia a szenci zsidó templomot, úgy tűnik, végre a felújítása is megvalósulhat.

Egyre több a rászoruló

A Pozsonyi-újvárosi piacon szociális segítséget nyújtanak azoknak a nyugdíjasoknak, akik 350 eurótól kevesebb nyugdíjat kapnak időskorukban és azoknak a kisgyermekes családoknak, amelyek szociálisan rászorulnak. Az ételt és más alapvető árut kiadó helynek egyre több a látogatója. A első hónapban 160 kártyát adtak ki, mondta el a városrész polgármestere Rudolf Kusý.